2009-12-02 09:47:27• hírek • Garzó Ferenc/MTI

Bocnak döntenie kellett: iszik vagy vezet

Emil Bocnak kedden döntenie kellett: iszik vagy vezet.

Az ügyvezető román miniszterelnök ugyanis részt vett Gyulafehérváron a Románia és Erdély egyesítésének évfordulós ünnepségén, ahol népviseletbe öltözött helybéliek a hagyományoknak megfelelően sóval és kenyérrel várták őt, tálcán kínálva az ilyenkor elmaradhatatlan pálinkát is. A kormányfő azonban köszönettel elhárította magától a kupicát, mondván délután meg kell még nyitnia az észak-erdélyi autópálya Torda és Gyalu között most elkészült szakaszát, ahol maga akarja kipróbálni a sztráda aszfaltját a volánnál. Ezért úgy döntött nem iszik, hanem inkább vezet.

Emil Boc ugyanis még mindig vezeti az országot, még ha kormányát meg is buktatták. A vasárnap esedékes elnökválasztások után talán megoldódik a kormányválság is, addig azonban neki még egyenes irányban kell tartania az országot, legalábbis ami a folyó ügyeket illeti.

Ezért hárult rá a protokolláris feladat, hogy elvágja a szalagot. Eredetileg elődjének, a tavaly távozott Calin Popescu Tariceanunak kellett volna megnyitnia ezt a sztrádaszakaszt, de a Bechtel amerikai cég állítólag azért késlekedett, mert a román állam nem utalta idejében a pénzt.

Ezért tért ki Boc a pálinkás hagyomány ápolása elől, kupicáját felajánlotta a mellette álló Mircea Hava gyulafehérvári polgármesternek, aki így kettőt ivott. Az esetet a román nemzeti hírügynökség hírértékűnek tekinthette, mert tudósított róla. Talán azért, hogy érzékeltesse: bármennyire is kellemesen égeti a gyomrot az erdélyi pálinka, az erdélyi közlekedés modern pályájának megnyitása még annál is égetőbb.


Emil Boc lemondott a pálinkáról. Hír lett belőle.
Emil Boc lemondott a pálinkáról. Hír lett belőle.


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: