2011-04-12 09:37:22• hírek • MTI

Boc: nem emelhetjük a bért

A romániai pedagógusok bérei nem emelkedhetnek 50 százalékkal, de egyetlen közalkalmazott fizetése sem nőhet ilyen nagy mértékben, jövőre is legfeljebb a tavalyi 25 százalékos bércsökkentés nyomán elvesztett összeg visszaszerzésében reménykedhetnek - ezt az üzenetet fogalmazta meg Emil Boc román miniszterelnök.

A kormányfőt a hétfői román médiajelentések idézik, miután Boc egy televíziós műsorban kijelentette, hogy sem az idén, sem a jövő évben a kormány nem emelheti 50 százalékkal a pedagógusok és általában a közalkalmazottak bérét.
Romániában azt követően került napirendre a pedagógusok 50 százalékos béremelése, miután a parlament 2008-ban - az akkori választási kampány hatása alatt - megszavazta a pedagógusbérek ilyen nagy mértékű emelését. Az akkori - liberálisokból és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) tagjaiból álló, Calin Popescu Tariceanu vezette - kormány szinte azonnal hatályon kívül helyezte e döntést, és 17 százalékban korlátozta a béremelést.

Csakhogy a román alkotmánybíróság alaptörvénybe ütközőnek nyilvánította a kormány akkori rendeletét, ettől felbátorodva több mint tízezer pedagógus fordult a bírósághoz követelve az 50 százalékos béremelést.
Mivel a romániai bíróságok különbözőképpen ítélték meg a több ezer tanár kérelmét, ezért a főügyész azzal a kéréssel fordult a legfelső bírósághoz, hogy a szóban forgó esetekre vonatkozóan egységes álláspontot alakítson ki. A legfelső bíróság végül a pedagógusoknak adott igazat, és kimondta, hogy a bírósághoz forduló tanárokat megilleti a 2008 októbere és 2009 decembere közötti időszakra az 50 százalékos béremelés.


Tanárok - nem fog nőni a fizetésük Foto: dezavantaje.ro
Tanárok - nem fog nőni a fizetésük Foto: dezavantaje.ro



A román kormány azonban várhatóan nem fogja kifizetni a bérhátralékot, mivel a kabinet felelősségvállalással - vagyis parlamenti vita nélküli rendkívüli eljárással - terjeszti a parlament elé a pedagógusok bérének egységesítéséről szóló törvénytervezetet. Ez utóbbi kifejezetten azt a célt szolgálja, hogy a kabinet elhalassza az ilyen mértékű béremelést annak a több mint 10 ezer pedagógusnak, aki bírósági úton "csikarta ki" a fizetésemelés jogosságáról szóló döntést. Boc szerint a kormány sem az idén, sem a jövő évben nem tud eleget tenni e követelésnek, mert nincs rá költségvetési fedezet.
Ráadásul tavaly a kormány drasztikus lépésre kényszerült: nemcsak hogy nem növelte, de 25 százalékkal meg is kurtította a fizetéseket, így próbálva teljesíteni a Nemzetközi Valutaalappal kötött megállapodás értelmében vállalt költségvetési hiánycélt.

A kabinet az idén visszaadott már 15 százalékot a közalkalmazottaknak, akiknek így még 10 százalékot kellene visszakapniuk ahhoz, hogy elérhessék a bércsökkentés előtti szintet. Boc jelezte: ez minden, amire egyelőre a közalkalmazottak számíthatnak.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: