2009-09-28 13:46:07• hírek • Garzó Ferenc/MTI

Boc megtalálta az ürügyet Nica menesztésére

Emil Boc román demokrata párti miniszterelnök hétfőn bejelentette, hogy meneszti Dan Nica szociáldemokrata belügyminisztert - aki egyben miniszterelnök-helyettes is -, azt kérve a koalíciós partnertől, hogy jelöljön más személyt a tárca élére.

A demokraták azt is bejelentették, hogy a belügyminiszteri tisztséget ideiglenesen Vasile Blaga demokrata párti fejlesztési miniszter tölti be, ha a szociáldemokraták nem javasolnak keddig Nica helyére más személyt. Az Agerpres hírügynökség értesülése szerint a miniszterelnök Nicát hivatalosan még nem váltotta le, ugyanis még nem küldte el Traian Basescu államfőhöz aláírás végett a belügyminiszteri és miniszterelnök-helyettesi poszt megüresedéséről szóló határozatot.

Boc a közbiztonság romlásával indokolta a döntést, de ürügyként szolgált számára az is, hogy Dan Nica a napokban olyan nyilatkozatot tett, amelyben bizonyos választási csalások előkészületeit próbálta sejtetni. A hétvégén ugyanis Dan Nica arról beszélt, hogy november 22-re, az elnökválasztások napjára, illetve december 6-ra, a második választási forduló napjára ismeretlen személyek valamennyi kibérelhető autóbuszt előre lefoglaltak a hazai szállítási vállalatoknál. Ez nyílt utalás volt a Romániában korábban jellemzővé vált "választási turizmus" jelenségére, vagyis arra, hogy választások idején bizonyos pártok az ország egyik pontjáról a másikra utaztatnak "felbérelt" embereket, akik több választási körzetben is leadták szavazatukat.


Dan Nica és Emil Boc - vége a munkakapcsolatnak
Dan Nica és Emil Boc - vége a munkakapcsolatnak


A szociáldemokrata politikus nyilatkozatát a demokrata-liberálisok rögtön magukra vették. A két párt között ugyanis hónapok óta növekedőben a feszültség, a szociáldemokraták számtalanszor bírálták koalíciós partnerüket. Ebben Mircea Geoana szociáldemokrata pártelnök járt az élen, hiszen ő egyben a Szociáldemokrata Párt (PSD) államfőjelöltje, aki a demokraták által támogatott Traian Basescu jelenlegi államfő egyik kihívója lesz a november végi választáson. A parlamentben több mint hatvan százalékos többséggel rendelkező nagykoalíció minden lépését sokak szerint gyakorlatilag az elnökválasztási küzdelem határozza meg. Bukaresti elemzők szerint ráadásul a demokraták tudatosan is törekednek arra, hogy összerúgják a port a szociáldemokratákkal, azt remélve, hogy  ez utóbbiak akár még az elnökválasztások előtt ellenzékbe vonulnak.

A demokraták ugyanakkor hivatalosan cáfolták Gheorghe Flutur alelnök révén, hogy a nagykoalíció felbontásán "ügyködnének". A szociáldemokratákat azonban ez nem hatotta meg, és szóvivőjük, Bogdan Niculescu Duvaz révén világossá tették: álláspontjuk szerint Nica leváltásával a demokraták megszegték a nagykoalíció működésének alapját képező együttműködési megállapodást. Ezért 24 órát adtak Bocnak arra, hogy meggondolja magát, vonja vissza a leváltásról szóló döntését. Arra az újságírói kérdésre, hogy mi történik, ha Boc kitart elhatározása mellett, Duvaz annyit mondott: ez esetben politikai válság kezdődik Romániában.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: