2009-11-06 13:25:46• hírek • Garzó Ferenc/MTI

Basescu megnevezte az új kormányfőt

Liviu Negoita
Liviu Negoita

Bukarest harmadik kerületének a polgármesterét, Liviu Negoitát bízta meg kormányalakítási feladattal Traian Basescu román államfő.

Basescu pénteken jelentette be második miniszterelnök-jelöltjét, miután Lucian Croitoru bankszakember kabinetjét szerdán elutasította a parlament. A 65 százalékos parlamenti többséggel rendelkező ellenzéki pártok továbbra is Klaus Johannis nagyszebeni polgármesterhez ragaszkodnak.

Kifejtette: azért esett választása Negoitára, mert az ellenzéki pártok arra hivatkoztak Johannis jelölését támogatva, hogy jó városgazda, és az ottani lakosság 80 százalékának támogatásával nyert városvezetői mandátumot. Basescu szerint Negoita is teljesíti ezeket a feltételeket, hiszen a helyhatósági választásokon hasonló eredményt mutatott fel. Negoita az államfőt támogató Demokrata Liberális Párt (PD-L) színeiben nyert polgármesteri széket.

Az államfő hangsúlyozta, hogy szerinte ezzel a döntéssel kompromisszumra törekszik, és ismét felszólította a pártokat, hogy "ne bújjanak szakértői kormány mögé", és vállalják a kormányzás felelősségét az új jelölt megszavazásával. Basescu ezt annak kapcsán mondta, hogy a parlamenti pártok többsége az államfővel folytatott konzultációk során szakértői kormány felállítása mellett foglalt állást. Az államfő aggasztónak nevezte ezt a tényt, mert szerinte azt mutatja, hogy az ellenzéki erők csak a most zajló választási kampány idejére akarnak szakértői kormányt. Negoita jelezte, hogy a pártokkal egy nemzeti egységkormány létrehozásáról akar egyeztetni. 

Az ellenzéki pártok máris jelezték, hogy továbbra is kitartanak Johannis mellett. Ludovic Orban, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) alelnöke közölte, hogy pártja a parlamentben a Negoita-kormány ellen szavaz majd. Dan Nica, a Szociáldemokrata Párt (PSD) alelnöke is jelezte, hogy nem járulnak hozzá a miniszterelnök-jelölt által javasolt kabinet beiktatásához. Szerinte a kerületi polgármester részéről az lenne tisztességes, ha visszaadná megbízatását Basescunak, mivel nem rendelkezik parlamenti támogatással. Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke közölte, hogy a szövetségen belül megtárgyalják Basescu javaslatát, de "nem lát okot arra, hogy az RMDSZ lemondjon Johannisról".

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: