2011-05-14 13:27:15• hírek • Garzó Ferenc/MTI

Boc kontra Blaga

A román belpolitikai életet alapvetően meghatározó tisztújító kongresszus kezdte meg munkáját szombaton Bukarestben, ezen a nagyobbik kormánypárt, a Demokrata Liberális Párt (PD-L) választja meg a következő időszakra elnökét.

Összesen hárman pályáznak e posztra: Emil Boc jelenlegi pártelnök és miniszterelnök, Vasile Blaga jelenlegi főtitkár, volt belügyminiszter és Theodor Paleologu volt román művelődési miniszter. A demokraták nem csak új elnöküket választják meg, hanem valamennyi vezetői tisztségben tisztújítást tartanak.

Bukaresti elemzők szerint a legnagyobb eséllyel Emil Boc indul a versenyben, aki 2005 óta tölti be a párt elnöki posztját. Boc egyik nagy előnye kihívóival szemben az, hogy élvezi Traian Basescu államfő támogatását. Boc éppen Basescutól vette át öt évvel ezelőtt a pártot, és azóta a PD-L és a román államfő szoros együttműködési viszonyban van egymással.

Összességében a párt és Basescu viszonya azonban nem felhőtlen, hiszen a nagyon kemény megszorító intézkedések meghozatalára kényszerülő demokraták egy része nem vette jó néven, hogy Basescu nem volt hajlandó engedni a lakosság számára nehezen elviselhető reformintézkedésekből, és azok radikális végrehajtása mellett foglalt állást. Bocot saját pártjában is egyre többen vádolták meg azzal, hogy túlzott hűséget tanúsít Basescu iránt, emiatt a PDL elvesztette önállóságát. Sokak szerint minden fontosabb kérdésben a román elnöki hivatalnak otthont adó Cotroceni-palotában születnek meg a döntések.

Tény, hogy Boc népszerűsége történelmi mélyponton van, a demokraták népszerűségi mutatója is 20 százalék alá esett a megszorítások nyomán. Boc legesélyesebb kihívója, Vasile Blaga ezt a konjunktúrát akarja kihasználni, és támogatói azzal a fő üzenettel kampányolnak, hogy újításra van szüksége a pártnak, erre a feladatra szerintük Blaga lenne az ideális személy.



Győzelme esetén elveszítheti miniszterelnöki tisztségét Boc


 

Blaga kétségtelenül tapasztalt politikus, akit kiváló szervezőként tartanak számon saját pártjában. Komoly érdemeket szerzett a demokratáknak a legutóbbi parlamenti és államelnök-választásokon aratott győzelmeiben. Basescu sokat köszönhet neki, hiszen ő volt a tavalyelőtti elnökválasztáson a kampányfőnöke. Csakhogy a PD-L-n belül Blaga ma már a Basescu-szárnnyal szembenálló "kemény magnak" is meghatározó személyisége, az államfő tehát a megfigyelők szerint nem érdekelt az ő győzelmében, legalábbis ha továbbra is ellenőrzése alatt akarja tartani a pártot. Boc támogatói szerint ráadásul Blaga "túl jó" viszonyt ápol az ellenzéki Szociáldemokrata Párttal (PSD) és Nemzeti Liberális Párttal (PNL).

Román elemzők szerint Blaga függetlenítené a pártot Basescutól, és amennyiben ő lesz a befutó, úgy várhatóan csökkenni fog az államfő befolyása a kormányzásra, amelyet az elmúlt években Boc révén viszonylag szorosan ellenőrizni tudott. Főként ezért kapaszkodik az államfő Bocba, és támogatja őt a tisztújításon - állítják az elemzők.

Ennek a tisztújításnak az is tétje, hogy miként alakul majd a koalíciós partnerhez, a Romániai Magyar Demokrata Szövetséghez (RMDSZ) fűződő viszony. Ha Boc győzne, elképzelhető, hogy nem tartja meg miniszterelnöki posztját. Ez esetben a Basescu által kigondolt forgatókönyv lépne életbe, amely szerint egy független, technokrata kormányfő vállalná magára a népszerűségvesztést a megszorítások miatt, és így a PD-L-t mentesíteni lehetne ugyanettől a felelősségtől a jövő évi választásokra való tekintettel.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: