2011-02-26 14:35:04• hírek • MTI

Semjén: egy magyar nemzet van

A magyar kormány együttműködik Románia kormányával, amiben az RMDSZ is részt vesz - mondta Semjén Zsolt szombaton Nagyváradon, amikor a budapesti kormány nevében köszöntötte a Romániai Magyar Demokrata Szövetség kongresszusát.

Magyarország és Románia együttműködése nem taktikai, hanem stratégiai - tette hozzá a miniszterelnök-helyettes megjegyezve, hogy Magyarország mélyen elkötelezett Románia schengeni csatlakozása mellett.

Mindent megtesznek azért, hogy ez még a magyar EU-elnökség ideje alatt megvalósuljon - tette hozzá.

Semjén Zsolt a kongresszuson kijelentette, hogy egy magyar nemzet van, amely három helyen él: az anyaországban, aKárpát-medencében és szétszórva a világban.

A politikus emlékezetett rá, hogy a magyar Országgyűlés határozatot hozott a nemzeti összetartozásról, s az új kormány még meg sem alakult, amikor megalkották a kettős állampolgárságról szóló törvényt.

Ezzel igyekeztünk letörölni azt a szégyent, amit 2004. december 5. okozott - mondta nagy tapssal kísérve Semjén Zsolt.


Semjén Zsolt az RMDSZ kongresszusán
Semjén Zsolt az RMDSZ kongresszusán


 

A politikus fontosnak nevezte, hogy nincs "a" és "b" kategóriájú magyar állampolgár, csak egyféle állampolgár van, teljes jogokkal.

Semjén Zsolt kulcsfontosságúnak nevezte az etnikai alapú magyar pártok létét mind Romániában, mind a környező országokban.

A miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke összefogást sürgetett annak érdekében, hogy "a magyar etnikai alapú pártok ott legyenek a környező országok törvényhozásában".

A magyar összefogás alapvető fundamentum, megkerülhetetlen - jelentette ki Semjén Zsolt, aki szerint az RMDSZ kongresszusa ma arról dönt, hogy Markó Béla után milyen úton haladjon a párt, milyen lesz az ország stabilitása, a magyar-magyar kapcsolat.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: