2009-03-02 14:36:14• hírek • Garzó Ferenc/MTI

Boc csökkentené az államapparátust

Fel akarja számolni a miniszterelnöki kancelláriát Emil Boc román miniszterelnök, aki ezt a döntését tíz napon belül kormányrendelet révén kívánja meghozni.

A román média hétfőn is részletesen tárgyalta a Demokrata-Liberális Párt (PD-L) színeit képviselő, a Szociáldemokrata Pártot (PSD) is magában foglaló "nagykoalíciós" kormány vezetőjének e szándékát. Boc ugyanis tíz napon belül olyan kormányrendeletet tervez kiadni, amelynek értelmében megszűnne a miniszterelnöki kancellária.
Ezt azzal indokolja, hogy szeretné csökkenteni a túlságosan felduzzadt államapparátust, a bürokrácia mértékét.

A sajtónak adott nyilatkozatában emlékeztetett arra, hogy a kancelláriát még elődje, a liberális Calin Popescu Tariceanu hozta létre. Boc szerint ennek eredményeként mintha "megduplázta" volna magát a kormány, ugyanazoknak a szakterületeknek egyaránt volt felelőse az adott minisztériumban és a kancellárián belül.
A román kormányfő ezzel példát is akar mutatni saját minisztereinek, hangsúlyozva: ha nem tenné ezt, a miniszterektől sem várhatná el, hogy ők is hasonló leépítéseket hajtsanak végre, vagyis számolják fel a hatáskörükbe tartozó ügynökségeket és más intézményeket.

A bukaresti Új Magyar Szó (ÚMSZ) szerint azonban a miniszterelnöki kancellária felszámolása korántsem jelent a jelenlegi válság körülményei között oly szükséges tisztségviselői létszámcsökkenést és ezzel járó bérmegtakarítást. Az intézményt vezető Catalin Baba ugyanis közölte: más intézményekben helyezik el a "felszabaduló munkaerőt", ráadásul a kormány végkielégítést fizet a távozó alkalmazottaknak. Személyzetcsökkenés helyett az elbocsátások, legalábbis a kezdeti szakaszban, újabb bizottságok létesítésére adnak alkalmat - olvasható a lapban.

A kancellária személyzetének képzettségi fokát 5-6 fős "szakmai bizottságok" vizsgálják majd felül, ezek a kormányváltás nyomán a kabinetbe került új alkalmazottakból állnak majd. Igaz, elsősorban a már nyugdíjasként dolgozó tisztségviselőknek kell távozniuk. Politikai megfigyelők mindebben azt látják, hogy a kormány csupán amolyan káderrotációhoz folyamodik, egyik zsebéből a másikba helyezve át a tisztségviselők béreire elkülönített összegeket.

Emil Boc román miniszterelnök

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: