2015-10-08 16:29:57• hírek • MTI, hirado.hu

Blattert és Platinit is felfüggesztették!

A FIFA etikai bizottsága felfüggesztette a szervezet elnökét, valamint Platini UEFA-elnököt is, továbbá több FIFA-vezetőt is 90 napra.

Ahogy az várható volt, a  FIFA etikai bizottsága azonnali hatállyal felfüggesztette a szervezet elnökét, Joseph Blatter-t, valamint Michel Platinit, az UEFA elnökét, tovább a főtitkárt, Jerome Valcke-t, akit korábban már visszaélésekkel vádoltak meg a 2014-es világbajnokság jegyeladásaira kötött szerződések miatt.  Mindhárom esetben 90 napos eltiltást rótt ki az etikai bizottság. Az ítélet azonnali hatállyal jogerőre emelkedett.

A volt FIFA-alelnököt, a dél-koreai Csung Mong Jun-t hat évre tiltották el, 100 ezer frankos pénzbüntetés mellett. Az eltiltottak az eltiltás alatt semmilyen, futballal kapcsolatos tevékenységet nem végezhetnek. A csütörtöki döntés nyomán így jelenleg hivatalosan az egyik alelnök, a kameruni Issa Hayatou irányítja a világszövetséget.

17 éves korszak ért véget, Platini már most elbukhatta az elnöki posztot

A 79 éves Blattert - aki 17 éve áll a FIFA élén - két hete a svájci szövetségi rendőrség korrupció gyanújával hallgatta ki, néhány nappal később pedig napvilágot látott a sajtóhír, miszerint a játékosként háromszoros aranylabdás Platinivel szemben is nyomoz a svájci államügyészség. A vizsgálat azzal összefüggésben indult, hogy Platini kétmillió svájci frankot kapott Blattertől 2011. februárjában. A FIFA-elnök utóbb értékének megfelelő kompenzációnak nevezte az összeget, amelyet - mint mondta - tanácsadóként kapott Platini.  Az UEFA-elnök úgy kommentálta a kifizetést, hogy 1999. januárja és 2002. júniusa között elvégzett munkájáért kapta meg késedelmesen a neki járó pénzt, annak idején teljes munkaidős tevékenységet végzett a FIFA-nál, s eleve tisztában volt azzal, hogy a neki járó teljes összeget csak később kapja majd meg.

Blatter várja az ellene felhozott bizonyítékokat

A csütörtökön felfüggesztett Blatter ügyvédjén keresztül üzent, melyben csalódottságának adott hangot felfüggesztése miatt, úgy véli, az eltiltása nem volt legitim, rossz döntést hozott a FIFA etikai bizottsága, továbbá várja az ellene felhozott bizonyítékokat.

Már lemondatták volna

Az Angol Labdarúgó Szövetség elnöke, Greg Dyke támogatója volt annak az elképzelésnek, hogy az európai csapatok bojkottálják a 2018-as világbajnokságot, amennyiben Joseph Blattert újra megválasztják a FIFA elnökének. Az angol szövetség mellett az Európai Parlament is, valamint a nemzetközi szövetség főszponzorai - a Coca-Cola, a McDonald's, a Budweiser és a Visa, valamint a Hyundai - közös nyilatkozatban szólította fel a svájci sportvezetőt az azonnali távozásra.

A FIFA május végi kongresszusának nyitónapját megelőzően, május 27-én hét magas rangú FIFA-tisztségviselőt tartóztattak le korrupció, zsarolás, csalás és pénzmosás vádjával. Velük együtt összesen 14 FIFA-tisztségviselőt és cégvezetőt vádolt meg az amerikai igazságügyi minisztérium bűnszövetkezet működtetésével, amelyhez több mint 150 millió dollárnyi vesztegetési pénz futott be. Ezt követően a május 29-ei szavazáson ötödik ciklusára megválasztott Blatter június 2-án lemondott posztjáról. Akkor jelezte, hogy rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezi, de az új vezető február 26-án esedékes megválasztásáig ő látja el az elnöki teendőket.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: