2019-03-22 12:21:55• hírek • Közlemény

Biztos bizonyosság a nőszövetségi találkozóval egybekötött Lankadatlanulon

Rengeteg program gazdagítja a Szatmári Református Egyházmegye különböző csoportjait, így az egyházmegye nőszövetségeit is. A kedv mégsem lankad, szívesen találkoznak Istennel és egymással a tagok.

Így történt ez csütörtökön 18 órától a Lankadatlanulon is, azaz a Szigetlankai Református Egyházközség nyitott bibliaóráján, amely ez alkalommal egyházmegyei nőszövetségi találkozóval volt egybekötve.

 

Több mint száz résztvevő előtt Rácz Ervin házigazda lelkipásztor köszöntött, majd a Lanka Duó, azaz Papp Krisztina kántornő és Csorvási Mihály presbiter tanított énekeket: Én nem tudok élni, Nem tart fogva semmi már, Ki vagyok én igazán, Tökéletes Jézus.

 

Bogya Kis Mária egyházkerületi nőszövetségi elnök áhítatában a János evangéliumából olvasott fel három Igét, amelyek alapján először is szolgálatkészségre buzdított, majd a Krisztusra való figyelésre, az Ő felénk végzett szolgálatára hívta fel a figyelmet, végül pedig a szeretet új parancsát helyezte a gyülekezet szívére.

 

A hit hallásból van, ezért szükség van a bizonyságtételre, napjainkban is, mint minden időben. Ezért a Lankadatlanul előadássorozat idén főként erre teszi a hangsúlyt. Gilicze Erzsébet Szentes-felsőpárti lelkipásztornő (Magyarország), országos és egyházkerületi (Tiszántúl) nőszövetségi titkár Bizonytalan bizonyságtétel címmel tartott előadást az egybegyűlteknek. Megkapó őszinteséggel, figyelemfelkeltő hitelességgel hangzott az életszerű igemagyarázat, tanitás és tanúbizonyság: „Ha pedig a trombita bizonytalan hangot ad, ki fog a harcra készülni?” (1Kor 14,8) Teljes határozottság jellemezte a paradox módon bizonytalan bizonyságtételnek titulált előadást, így felvértezett a mindennapok lelki harcaira. Konkrét életesemények, élettörténetek biztattak.

 

Mély bizonytalanságban élünk, mert nem tudjuk határozottan elkötelezni magunkat valami, valaki mellett. Isten azt akarja, hogy kötelezzük el magunkat mellette, mert Ő elkötelezte magát a mi megváltásunk mellett. Szeret és megmenteni akar, de nem akaratunk ellenére. Isten Igéjéből világos dolgok hangzanak, a világosságban egyértelmű Isten üzenete. Mi tudjuk, hogy Őt követve mi az, ami ránk vár. Sok nehézség, ami az előadásban el is hangzott részleteiben, de ott fenn vár valami plusz még. Egy hervadhatatlan korona, egy biztos ígéret, és az eddigi nem látott dolgoknak a teljes megismerése. Adja Isten, hogy ne azokra a dolgokra hallgassunk, amik a bizonytalanságban, a kétfelé sántikálásban, a mammon, a karrier imádatában erősitenek, hanem tudjuk elkötelezni magunkat Isten Igéje mellett! – mondta Gilicze Andrásné.

 

Nagy Erika a Szatmári Református Egyházmegye nőszövetségi elnöke megköszönte az előadást, majd ismertette a további nőszövetségi programokat, többek között az április 6-án Szamos-negyeden megszervezendő egyházmegyei nőszövetségi vezetőségi találkozót és felhívta a figyelmet a soron következő vezetőségi választásokra.

 

Áldott alkalom volt a Lankadtanul szigetlankai nyitott bibliaóra és a nőszövetségi találkozó egybehangolása, mely valóban erőt adott, családi hangulatot és összetartozást erősített. Ezt fejezte ki az együtt énekelt bizonyságszerű ének:  „Mikor körbefog gyönyörű dalod, bennem minden helyreáll Ha jön Szentlelked, bátorrá leszek, s a félelmem elszáll. Nem tart fogva semmi már, fiad (lányod) vagyok, Atyám. A világ hajnalán kiválasztottál, elhívtál engem. Újjászülettem, családtag lettem, véred folyik bennem. Olyan jó, hogy érzem, Atyám karja átölel. Olyan jó, hogy átjár a dallam, mely bennem szól, szabaddá lett végre, lelkem minden láncától. Ezért zeng most az ének, a teljes szabadságról! A tenger kettévált, s én átsétáltam. Lelkemben széttört minden lánc. Megmentettél, fennhangon zengem hát: Fiad (lányod) vagyok Atyám!”

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: