2010-03-16 15:13:29• hírek • Kótai Levente

Biztonsági rendszerre pályáznak

A város 65 pontján helyeznének el térfigyelő kamerákat azzal a céllal, hogy javítsák a közbiztonságot. A beruházás teljes értéke 1 548 618 lej. Ebből mindössze 2%-ot kellene kifizessen a város abban az esetben, ha a Regionális Operatív Program keretében benyújtott pályázat részeként támogatást kapna az elképzelés.

A terv részleteinek kialakításában szempont volt a bűnesetek előfordulásának csökkentése, és a rendőrség reakcióidejének lerövidítése. A kamerás megfigyelés lényege az elrettentés, megelőzés, valamint  másodlagos szempont a készített felvételek bizonyítékként való felhasználása - tudjuk meg a Polgármesteri Hivatal szakirodájának jelentéséből, amely a rendőrség bevonásával együtt dolgozta ki az elképzeléseket.

A személyi erőszak kiküszöbölése mellett az utcán elhelyezett vagyontárgyak megóvása is cél. A vandalizmus visszaszorításában komoly szerepet szánnak a majdani felszereléseknek. Ilyés Gyula polgármester szerint a legtöbb esetben késve érkeznek a hatóság emberei, amikor már nem lehet meggátolni a rongálást.

A kamerákat bonyolult technikai hálózat köti össze, elhasználva a legmodernebb lehetőségeket. A felvevő gépek az éteren keresztül küldik jeleiket a megfigyelő központba, ahol szoftverek segítségével elemzik és rögzítik a mozgóképet. A felügyelő személyzet 102 cm-es képernyőn figyelheti a város megszokott vagy gyanús eseményeit.

 

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: