2012-02-28 10:05:04• hírek • Nagykároly.ro

Bíznak a jövőben Mezőpetriben

Az Európai Unió és a kormány általa finanszírozott befektetésekben a Nagykároly környéki települések között élenjáró Mezőpetri. A község elöljárójával beszélgettünk nemrégiben arról, hogy reményeik szerint hosszabb távon mindenképpen „megtérülnek" ezek a beruházások, azaz a fiatalok nem hagyják majd el a szülőfalut, mi több, máshonnan is költöznek majd ide.

A magyarországi Vállaj községgel közösen ipari parkra pályáznak az úgynevezett HURO (tehát közös magyarországi és romániai, határon átívelő projekt) keretében. Amennyiben sikerül, akkor a határ másik oldalán lévő községben kereskedelmi központot alakítanak ki, míg Petriben ipari parkot. Utóbbi létesítményben természetesen mindent biztosítanak a befektetőknek. Amint az ismeretes, a megyében az egyetlen község Mezőpetri, amelyben teljes egészében ki van építve a csatorna- és vízhálózat. A beosztott falu, Kisdengeleg (a köznyelvben Csárdának nevezik az Árpád-kori Besenyő helyén lévő települést) pedig az országban a legkisebb lakosságú falu, amelyben biztosított a víz- és szennyvízszolgáltatás. Ezen túl nyilvánvalóan az áramszolgáltatás is elérhető lesz a leendő ipari parkban.

„Ebben van a reményünk, ha ez sikerül, megindulhat valami Petriben" - fogalmazott Marchis Ottó. Hírportálunknak elmondta továbbá, hogy új munkahelyek miatt szorgalmazza a községi vezetőség az ipari parkot. Hangsúlyozta, hogy ugyanakkor a már üzemelő vállalkozásokat is igyekszik erejéhez mérten támogatni a helyhatóság. Jelenleg a legtöbb munkahelyet a mezőgazdasági társulás és az idősotthon biztosítja. „Nagyon fontos ezeket megbecsülni!" - nyomatékosította. A fiatalokat ugyanis az infrastruktúra biztosítása mellett nyilvánvalóan munkahelyekkel lehet otthontartani.

Olvashattak hírportálunkon arról, hogy tavaly szabadidőközpontot és egy megújult, európai szintűvé lett iskolaépületet avattak Mezőpetriben. Az elöljáró elmondása szerint ez egy körforgás: amennyiben a helyi fiataloknak nem lesz létfontosságú városra költözniük, avagy naponta ingázniuk munkahelyeik miatt, mindannyian helyben képzelik majd el jövőjüket, hiszen az iskola, a kikapcsolódási lehetőség már biztosított. Ha pedig helyben maradnak, sőt, még költöznek is ide fiatalok, akkor nem lesz hiábavaló példának okáért a nagy iskolaépület, hiszen gyermekek kacajai töltik majd be az osztálytermeket.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: