2019-05-20 13:13:54• hírek • Bede Emőke

Bírságesőt hozott a személy- és áruszállító járművek ellenőrzése

Újabb európiai szintű ellenőrzési kampányhoz csatlakozott az elmúlt héten a Szatmár Megyei Rendőr-felügyelőség közlekedésrendészeti osztálya. A közúti ellenőrzés ezúttal a tehergépkocsik és az autóbuszok ellenőrzésére irányult. Elsősorban a vezetési- és pihenőidővel, valamint a veszélyes áruk szállításával összefüggő szabályok tartását vizsgálták, hiszen ezek áthágása komoly veszélyt jelent a forgalom többi résztvevőjére is.

Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózatának Truck&Bus nevű akciója során a Szatmár megyei rendőrök egymás után állították félre a kamionokat, furgonokat, kisbuszokat. A hivatalos dokumentumok mellett minden sofőrt alkoholszondás vizsgálatnak is alávetettek. Nos, az akció nem maradt eredménytelen, ugyanis május 13. és 19. között az előírásokat áthágó kamionosokra 175, a buszosokra pedig 23 helyszíni bírságot szabtak ki a rendőrök.



Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózatának (TISPOL) egyébként nem ez volt az első akciója idén. Március közepén a biztonsági övek használatát ellenőrizték az egész EU területén, áprilisban pedig azon sofőrökre vadásztak, akik a megengedettnél jóval gyorsabban hajtottak, s ezzel nem csak saját életüket, de mások biztonságát is veszélyeztették.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: