2017-02-22 09:53:06• hírek • MTI

Bírósági ítélet: ki kell tenni a többnyelvű helységnévtáblát Kolozsváron

A Kolozs megyei törvényszék kedden meghozott elsőfokú ítélete szerint magyar nyelven is ki kell írni Kolozsvár nevét a város bejáratainál.

Az ítélet kivonatát a kolozsvári táblabíróság portálján hozták nyilvánosságra kedden. A város polgármesteri hivatalát a Minority Rights egyesület perelte be, de a perhez 370 kolozsvári polgár is csatlakozott.

Szőcs Sándor, az egyesület elnöke az MTI-nek nyilatkozva úgy vélekedett, hogy igazságos döntés született. Hozzátette: nagyon megküzdöttek az ítéletért.

Szőcs Sándor valószínűsítette, hogy azzal sikerült meggyőzniük a bírákat, hogy a közigazgatási törvény 2006-os módosítása szerint azokon a településeken is alkalmazni kell a többnyelvűségre vonatkozó előírásokat, amelyeken a törvény életbe lépésekor húsz százalék fölött volt, de később a küszöbérték alá süllyedt valamely kisebbség aránya.

Romániában 2001-ben fogadták el a kisebbségi nyelvhasználatot is lehetővé tevő közigazgatási törvényt, és ekkor az 1992-es népszámlálás adatai alapján kellett megállapítani, hogy mely településekre vonatkozik a jogszabály. Az 1992-es adatok alapján Kolozsvár is felkerült a többnyelvű települések kormányhatározatban rögzített listájára. A 2002-es népszámláláson azonban már a húsz százalékos küszöb alá szorult a magyarság aránya a városban. A legutóbbi, 2011-es népszámlálás szerint a csaknem 50 ezer kolozsvári magyar a város 310 ezres összlakossághoz viszonyítva csak 16 százalékot tesz ki.

A Minority Rights egyesületet alkotó jogászok korábban már megnyerték első fokon a pert a polgármesteri hivatallal szemben a helységnévtáblák miatt, de akkor egy Hollandiában bejegyzett emberi jogi alapítvány képviseletében pereskedtek, és másodfokon a táblabíróság úgy ítélte meg, hogy a holland civil szervezet nem jogosult pereskedni a kolozsvári magyarok nevében. Ezért indították immár egy kolozsvári egyesülettel újra a pereskedést kolozsvári magyarok százainak a támogatásával.

A kolozsvári polgármesteri hivatal szóvivője a Mediafax hírügynökségnek elmondta: mindenképpen fellebbeznek az ítélet ellen.

A román közigazgatási törvény azokon a településeken írja elő a kétnyelvű feliratozást, ahol valamely kisebbség teszi ki a lakosság legalább ötödét. A Románia által ratifikált Kisebbségi Keretegyezményben rögzített elvek alapján azonban ez a jog ott sem tagadható meg, ahol olyan jelentős lélekszámú őshonos közösség kéri, amelynek kulturális értékei nyomot hagytak a település arculatán.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kolozs megyei szervezeteinek júniusi koalíciós megállapodása szerint a város vezetésének a per kimenetelétől függetlenül ki kell tennie a többnyelvű helységnévtáblákat Kolozsvár bejárataihoz.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: