2013-06-05 17:28:51• hírek • Kocsis Zoltán

Bíróság elé áll a háromtagú drogbanda

Bíróság elé kerül annak a drogbandának a három tagja, akiket még az év elején ért tetten és vett őrizetbe a Szatmár Megyei Rendőrség. Szervezett bűnözői csoportban való részvétel, drog csempészése, birtoklása és forgalmazása a vád ellenük.

A Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság munkatársaival közösen a rendőrség januárban hét házkutatást tartott és két elfogatási parancsot adott ki. Végül mindhárom gyanúsítottat elfogták: kettejüket előzetes letartóztatásba helyezték, a harmadik személynek pedig megtiltották, hogy elhagyja Szatmárnémetit.

Az első számú gyanúsított a 46 éves C. M. G., akiről a rendőrség tudta, hogy tárol, fogyaszt és forgalmaz is kemény drogokat: kannabiszt, ecstasyt és kokaint. A nyomozás során aztán kiderült, hogy egy holland személy szerzi be neki az anyagot és postai csomagokban rejtve juttatja el Romániába. A drogok árát a 23 éves avasfelsőfalui L.V. utalta át és ő vette át a csomagokat is.

A rendőrségnek sikerült tetten érni, amikor L. V. átvett egy szállítmányt. Akkor és az azt követő házkutatásokkor 400 darab ecstasy tablettát, 1,5 gramm kokaint, 2,2 gramm kannabiszt és jelentős mennyiségű pénzt találtak náluk. Laptopokat, számítógépeket, telefonokat, telefonkártyákat is lefogtak a rendőrök.

A nyomozás lezárultával a három gyanúsított bíróság előtt felelhet tetteiért. C. M. G. ellen bűnszervezetben való részvétel, drog vásárlása, csempészése és forgalmazása, L. V. ellen bűnszervezetben való részvétel, drog birtoklása és csempészésében vállat bűnrészesség, a harmadikként érintett 35 éves R. A. K. ellen pedig drog birtoklása a vád.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: