2013-09-29 13:01:07• hírek • MTI

Biró Rozália lett az RMDSZ nőszervezetének elnöke

Biró Rozáliát, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Bihar megyei szenátorát választották az RMDSZ nőszervezetének elnökévé szombaton Kolozsváron, a szervezet első országos küldöttgyűlésén.

Biró Rozália egyedüli jelölt volt a tisztségre. A küldöttgyűlés az elnök javaslatára Nagy Emesét, az RMDSZ elnökének a tanácsadóját választotta az ügyvezető elnöki tisztségbe, elfogadta a nőszervezet programját és alapszabályát, megválasztotta a hét alelnököt.

Biró Rozália 2004 és 2012 között Nagyvárad alpolgármestere volt, 2007-től az RMDSZ kisparlamentjének számító Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) az elnöke, 2012-től tagja a román felsőháznak.
Megválasztása előtt tartott beszédében Biró Rozália kijelentette, mind az RMDSZ-en belül mind a romániai közéletben "kőkemény küzdelem vár a nőkre". Azt is hozzátette, hogy a nőszervezetnek ezután kell megbeszélnie, milyen képviseletet kérnek a nőknek a szövetségben mindazért a munkáért, amit már eddig is "letettek a közösség asztalára". Kijelentette: amiként a családot is a nők tartják össze, úgy kell a nőknek a közösséget is összetartaniuk.

Biró Rozália az MTI-nek elmondta, a nőszervezet feladata lesz, hogy bővítse a nők szereplési lehetőségeit az RMDSZ testületeiben. "A mostani megalakuláskor túl korai és szabályzatellenes is lenne kvótákról beszélni, hiszen a kvótának nem a nőszervezet, hanem az RMDSZ működési szabályzatában kellene szerepelnie" - jelentette ki az elnök.

Hozzátette, körülbelül egy év múlva derül ki, hogy a nők mekkora erővel, mekkora közösségi támogatással rendelkeznek a szövetségen belül. Azt is hozzátette, most még úgy ültek össze, hogy alig ismerik egymást, de egy év múlva már tudni fogják, hogy kik azok a megfelelő tudással, adottságokkal, képességekkel rendelkező nők, akiket sikeresen elindíthatnak és támogathatnak a politikában.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: