2008-07-15 10:55:52• hírek • Szatmar.ro

Háromfős zsűri a Megasztárban

Nem várt fordulatot vett a Megasztár negyedik szériájának válogatása - Ketten eltűntek a zsűrizők közül!

Gyors változás történt a tehetségkutató műsor zsűrijében! Míg a korábbi hírek öt tagról szóltak, valójában csak hárman - Mester Tamás, Eszenyi Enikő és Fenyő Miklós - ültek le zsűrizni az eddigi jelentkezőket! A másik két tag: Bochkor Gábor és Friderikusz Sándor ugyanis az utolsó pillanatban meggondolta magát és kiszállt - adta hírül a Blikk.

Ugyanakkor a TV2 azt közölte a stop.hu-val, hogy valójában nem is kommunikáltak soha mást, mint hogy az új Megasztár zsűrije háromtagú lesz. Eszerint Mester Tamásra, Eszenyi Enikőre és Fenyő Miklósra vár a feladat, hogy a jelentkezőket válogassa, illetve értékelje az elődöntők- és a döntő során.

Nem volt és nem is lesz könnyű dolga hát a háromfős zsűrinek, hiszen míg ők ezúttal kevesebben lesznek, a jelentkezők aligha...Több ezer, magát tehetségesnek vélő énekes igyekszik ezúttal is bejutni a megmérettetésre. S mint az már a korábbi szériáknál is kiderült, olyan jelentkezők is akadnak, akik némileg túlértékelik képességeiket. Till Attila, a Megasztár műsorvezetője, aki jelenleg országszerte keresi a potenciális tehetségeket, a napokban nyilatkozta: most is sokan vannak, akiknek nincs jó hangja, de szerencsét próbálnak. Elsősorban valószínűleg a várható nyeremény miatt.

Sokan várják mindenesetre kíváncsian a tehetségkutató új csapatát, amely hamarosan a közönség előtt is megmutathatja magát.

ma.hu

 

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: