2010-05-05 09:46:37• hírek • Szatmar.ro

Bikicsunáj, az új netsláger

Ahhoz, hogy egy tehetségkutató műsor valakit ismertté tegyen, nem kell feltétlenül tehetségesnek lenni. A TV2 által idén ötödik alkalommal megszervezett Megasztár című műsor is ezt bizonyítja. Már az első, nagyrészt félresikerült castingokból összeállított műsornak is megvan a maga sztárja.

Néhány nap alatt az internetes videómegosztók új "sztárt" avattak. Bár a nevét szinte senki sem tudja, (Szarka László) de a "Bikicsunáj" kifejezésről sokaknak beugrik: ő volt az, aki az Alphaville Big in Japan című slágerét saját szavaival előadta., és megalkotta a Bikicsunáj-mániát. Azóta nincs megállás, már letölthető az internetről a bikicsunáj-csengőhang mobiltelefonokra, Bikicsunáj póló rendelhető, akár 15 féle színben, a Facebook-on pedig Bikicsunáj rajongó klub alakult, aminek máris több mint hatszáz tagja van. Ezt még egy befutott énekes is megirigyelheti.

A TV2 egyébként még két szombatot szán az előválogató sztárjainak, ahol még bőven születhetnek hasonló népszerűségre szert tevő énekesjelöltek, ősztől pedig várhatóan már az igazi tehetségeké lesz a képernyő, amikor az elődöntőbe jutott énekesek és zenekarok mutathatják be tehetségüket.

Nézd meg, mitől lett az internet sztárja a "Bikicsunáj":

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: