2016-07-01 11:02:00• hírek • Kocsis Zoltán

Bihar és Máramaros nyerte a mentési versenyt

A Bihar és Máramaros megyei egységek nyerték a készenléti felügyelőségek regionális versenyét csütörtök délután Szatmárnémetiben, az Auchan szupermarket parkolójában.

A készenléti egységek két területen mérték össze tudásukat: egyrészt ronccsá tört autókból kellett kimenteni az utast, másrészt pedig a súlyos sérültet kellett szakszerűen ellátni. A megmérettetésen az észak-nyugat romániai régió hat megyéjének, Beszterce-Naszód, Bihar, Kolozs, Máramaros, Szilágy és értelemszerűen Szatmár megye tűzoltói izzadtak reggel 08.00-tól késő délutánig a hatalmas parkoló forró betonján. A zsűri tagjai eközben papírral és írószerzámmal a kezükben közelről figyelték a versenyzőket: miként kommunikálnak az autóban rekedt sérülttel, miként hatolnak be a roncsok közé, miként látják el a beteget....

A verseny látványosabb része kétségtelenül a roncsok közül való mentés volt. Minden egységnek 30 perce volt a feladat teljesítésére. Ezzel együtt nem az idő volt az első számú elbírálási kritérium.

Minden bevetés más-más kihívás elé allította a csapatokat, mivel minden egyes esetben más-más pozícióban voltak elhelyezve az autók, más-más állapotban volt a „sérült". Hogy milyenbe, azt előre senki sem tudta, hisz az autók elhelyezésének pontos rajza Bukarestből érkezett és - akár az érettségi esetében - a borítékokat minden egyes gyakorlat előtt nyithatták csak fel. Amíg a kollégák „berendezték a színt", addig a soron következő csapat egy sátorban várt sorára...

Íly módon az egész napos verseny során mintegy 15 roncsautót „használtak el". Beszerzésük nem ment éppen gördülékenyen, ám végül Nagykárolyban sikerült „rájuk találni", mesélték a szervezők.

A csapatok mindkét versenyszámban egy selejtező-szakasszal kezdték a versenyt, és három-három egység jutott a döntőbe. A házigazda szatmáriak mindkét versenyszámban bejutottak a fináléba: a mentési versenyben végül a második, az ápolási versenyben pedig a harmadik helyen végeztek. A roncsok között a bihariak bizonyultak a legügyesebbnek, a kolozsiak lettek a harmadikak, míg a betegellátásban a máramarosiak nyertek a bihariak előtt. Nem hivatalos összesítésben tehát a bihariak bizonyultak a legügyesebbnek a szatmáriak előtt.

A verseny tétje nem kevés, a győztes vehet ugyanis részt az országos döntőben. Aki pedig itt is az élen végez, az képviselheti Romániát a nemzetközi döntőben. Amelynek házigazdája rendszerint az Amerikai Egyesült Államok.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: