2017-03-29 09:29:39• hírek • Kocsis Zoltán

Bicskanyitogtató! Idén is letörték a facsemetéket a Zárda-templom előtt!

„Alig egy hétig álltak a Kazinczy (Stefan cel Mare) utcán azok a facsemeték, amelyeket ismeretlen tettesek a napokban egyreszűen kettétörtek! Az elkeserítő vandalizmus újabb mérőfoka annak, hol is tart társadalmunk és remekül példázza, hogy egyes kevesek felelőtlensége miként húz vissza egy egész közösséget.”, írtuk szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt, 2016. március 18-án. Az ember zsebében kinyílt a képzeletbeli bicska akkor is, az igazán megdöbbentő viszont, hogy a fenti sorokat akár ma is írhattuk volna. Azzal a különbséggel, hogy ezúttal egy nap sem (!!) adatott meg a facsemetéknek!

A polgármesteri hivatal megbízásából a Florisal hétfő reggel ültetett el kilenc hársfát a Zárda-templom elé. Ismét. Alig néhány órával később, kedd hajnalban már valamennyi ki volt törve. Ismét. Akár a tavalyi fényképeket is használhatnánk a cikkhez, mert a kis csemetéket ugyanúgy törték el „derékban”, de a fotók sajnos most készültek.

Egymást követően harmadik évben törik ki ugyanúgy a fákat a Zárda-templom előtt, mondja Szénási Angéla, a polgármesteri hivatal főkertésze és Murg István, a Florisal vezető munkatársa. Ilyen körülmények közepette nem véletlen, hogy mindketten szándékosságra gyanakszanak.

„Lehet, hogy én hibáztam és meg kellett volna kérjem a rendőrséget, állítsanak oda egy járőrt. De hol tartunk? Már a fák mellé is járőrre van szükség?”, veti fel önmarcangolóan Szénási. Murg szerint térfigyelő kamerákat kellene inkább kihelyezni. Keserűen jegyzi meg: ők már meg sem lepődnek azon, hogy minden alkalommal, amikor új virágokat ültetnek ki, rendre ellopnak belőlük. Még a város szívét képező Szabadság-tér parkjából is. De nem csak virágok, hanem rózsák, tuják is tűnnek el...

„Mindez a történet remekül mutatja, néhány fajankó mily módon képes visszavetni egy város, egy közösség képét. Mert hiába ültet fákat a társadalom egy része, ha egy másik része csak úgy lesi az alkalmat arra, miként lehet valamit tönkretenni. Képtelen felfogni, hogy ennek az agyatlan vandalizmusnak nem csak a fák az igazi áldozatai, hanem azon túl az egész közösség, az egész város. Tehát ő maga is!”, írtuk egy évvel ezelőtt és valljuk most is.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: