2018-04-22 08:36:06• hírek • Oszkó Viktória

Biciklisek lepték el a város utcáit a Critical Masson

Szatmárnémetiben a Föld napja alkalmából minden évben kerékpáros felvonulást szervez az Erdélyi Kárpát Egyesület (EKE) és a ProRacers.

Idén sem történt ez másként: szombaton újra nyeregbe pattantak a biciklizés és a mozgás szerelmesei, hogy a Régi Főtér (Római-Katolikus Székesegyház előtti parkoló) – Kazinczy (Stefan cel Mare) u. – Ady Endre (Perényi) u. – Magyar (Rodnei) u. – Teleki (Avram Iancu) u. – Sugárút (Traian) – régi főtér útvonalon haladva rövid kikapcsolódáson vegyenek részt. 


Márk-Nagy János, az EKE szatmárnémeti vezetője elmondta, a cél az, hogy minél több kerékpárost hozzanak ki az utcára, hogy bejárják a választott útvonalat. Emellett más fontos dolgok mellett is kampányolnak a megmozdulással. Elsősorban a környezetbarát közlekedés fontosságára szeretnék felhívni a figyelmet a szervezők, emellett pedig az emberiség számára nagy kihívást jelentő környezeti problémákra is, köztük az egyik legdrasztikusabbra, a mikroműanyag-szennyezésre. 


Az EKE vezetője hozzátette, van még egy fontos dolog, amiért elstartol a csapat: hogy jelezzék, nagy igény van a megfelelő állapotú bicikli utakra, amelyek átszelik a várost. 


 

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: