2012-02-17 16:11:06• hírek • Szatmár.ro

Biblianap Kálmándon

Február 25-én, Kálmándon a Könyvek Könyve üzeneteire, és az abból fakadó misszióra figyelnek a Biblianap résztvevői.

Idén a kálmándi Kultúrotthon ad helyet az évente megrendezésre kerülő Biblianapnak. A Szatmári Római Katolikus Püspökség, a Katolikus Magyar Bibliatársulat, és a kálmándi bibliakör szervezésében február 25-én, szombaton tíz órától találkoznak a Szentírást olvasó, és üzeneteit az életükben felfedezni vágyó hívek.

A program elején „Hogyan fejti ki hatását a Szentírás?” címmel Ft. Dr. Nagy József, a Gyulafehérvári Hittudományi Főiskola és Papnevelő Intézet tanára tart majd előadást. Ezt követően egy szentírási részt olvasnak el közösen, és dolgoznak fel, majd a nap második felében a misszió módozataira figyelnek.

A nap mottójaként is szereplő, „Az élet Igéjét hirdetjük nektek” (1 Jn 1,1) gondolatból kiindulva igyekeznek felfedezni az evangelizáció lehetőségeit, a bibliából sugárzó keresztény példa felmutatásának módját, amely vonzó lehet bárki számára. A Biblianap idén is szentmisével zárul, amit ez alkalommal a kálmándi Szent Anna templomban mutatnak be.

A program kísérői, Ft. Nagy József teológia tanár és Magos Gyöngyvér, a Katolikus Magyar Bibliatársulat vezetője szeretettel várnak minden érdeklődőt. A további részletekért és a jelentkezésért a Szatmári Római Katolikus Püspökség Világiak Irodája 0261-715011-es telefonszámát érdemes tárcsázni.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: