2011-07-18 11:07:54• hírek • MTI

Átszervezésekre készül Romániában a Nokia

Átszervezésekre készül a finn Nokia mobiltelefon-gyártó Romániában is, miután a cég hivatalosan bejelentette, hogy bezárni kényszerül kolozsvári kutatóközpontját.

Az intézkedés része azon stratégiának, amely révén 2013-ig a vállalat globális szinten egymilliárd euróval csökkentené kiadásait. A Nokia Kolozs megyei kivonulásról nem hallottak, igaz, további befektetésekről sincs tudomása a megyei tanácsnak - nyilatkozta az Új Magyar Szó című bukaresti napilapnak Fekete Emőke, a megyei önkormányzat, Kolozs Megye Tanácsának alelnöke.

A Nokia romániai leányvállalata 2008-ban mintegy 60 millió eurós beruházással nyitotta meg kapuit a Kolozsvár közelében levő Nemeszsukon (Jucu de Mijloc). A kolozsvári kutató- és fejlesztőközpont bejelentett bezárása 120 munkahely megszűnését jelenti, főleg külföldi szakemberekről van szó.

A telefongyártó Romániába való bevonulásakor arról volt szó, hogy a beruházások értéke tíz év alatt 100 millió euró fölé emelkedik, illetve több mint 4.000 munkahely jöhet létre - mondta Mátis Jenő befektetési szakember, aki akkoriban megyei tanácsosként vett részt a finn céggel folytatott tárgyalásokon.

Szerinte nem kétséges, hogy a jelenlegi nehézségek dacára a Nokia tartani tudja az akkor kitűzött célokat. Még mindig több mint négyezren dolgoznak a nemeszsuki Nokia-gyárban, ahol a telefonok és egyéb tartozékok összeszerelése történik - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a Nokia befektetése az elmúlt tíz év legnagyobb beruházása nemcsak megyei, hanem erdélyi szinten is.


Nokia székhely - a kép ilusztráció
Nokia székhely - a kép ilusztráció


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: