2013-11-21 08:08:26• hírek • MTI

Bevándorlók miatt nőtt az Európai Unió népessége

Tavaly közel 900 ezer bevándorló érkezett az Európai Unió területére, s 2012-ben ők jelentették a népességnövekedés legfőbb motorját - olvasható az Eurostat szerdai közleményében.

A születések és halálozások adatai alapján számolt természetes növekedés mintegy 200 ezerre tehető - közölte az EU statisztikai hivatala.

Az EU lakossága 505,7 millió főt tett ki 2013. január elsején, így tavaly 1,1 millióval nőtt a huszonnyolc tagállam lakosainak száma. Ez jelentős gyarapodás a 2011-es közel 1,8 milliós visszaesést követően.

Az Eurostat adatai arra is rávilágítanak, hogy már második éve csökken a regisztrált, legális bevándorlók száma, miközben az illegális bevándorlás egyre nagyobb mértéket ölt, elsősorban a dél-európai államokban.

Az Európai Unió belső és külső határait érintő migrációt tavaly erősen befolyásolta az eurózóna több mint másfél éven keresztül húzódó pénzügyi válsága.

Spanyolországból 2012-ben több mint 160 ezren vándoroltak ki a gazdasági válság következtében, s az országban minden tízből hat 25 év alatti fiatal munkanélküli. A spanyolokon kívül Görögországot, Írországot és Portugáliát érintette leginkább az elvándorlás, habár az ír szigeten a születések száma jócskán pótolta az emigrálók sokaságát.

Litvániában hárommillió alá csökkent a népesség száma, ami annak tulajdonítható, hogy a balti állam 2004-es csatlakozása óta mintegy félmillió litván kereste a boldogulást az ország határain kívül, Nagy-Britanniában, Írországban és más uniós tagállamban.

A népességszám visszaesése a válság sújtotta déli államokon kívül a 2004 után csatlakozott országokat érintette leginkább: Magyarországon, Romániában, Bulgáriában, Észtországban, Lengyelországban, Horvátországban és a balti államokban is csökkent a lakosság aránya.

A bevándorlók elsődleges célpontjainak Németország és Olaszország bizonyult. Annak ellenére, hogy a halálozás mindkét országban meghaladta a születések számát, a németeknél 390 ezerrel, míg az olaszoknál 370 ezerrel nőtt a lakosság száma.

A természetes gyarapodást és a bevándorlókat is figyelembe véve Nagy-Britanniában mérték a legnagyobb népességnövekedést: tavaly közel 400 ezer fővel nőtt a brit lakosság száma.

A legnagyobb EU-tagországok közül Németországban (80, 5 millió fő), Franciaországban (65,6 millió fő), Nagy-Britanniában (63,9 millió fő) és Olaszországban (59,7 millió fő) emelkedett a lakosság aránya.
Tavaly összesen 5,2 millió gyermek született az EU területén.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: