2017-12-11 08:04:24• hírek • Oszkó Viktória

Betörtek a Mikolai Polgármesteri Hivatalba

Betörtek a Mikolai Kulturális Központ épületébe, amelyben a Mikolai Polgármesteri Hivatal és a Szatmár Környéki Helyi Akciócsoport is működik. Értesüléseink szerint a rendőrök fél órával ezelőtt kezdték el átvizsgálni a helyszínt, hogy kiderítsék, mekkora a kár.

Jeneleg úgy tudni, hogy a polgármester és az alporgármester irodáit dúlták fel, vélhetően nagyobb mennyiségű pénzt kerestek. Mivel nem jártak sikerrel, értékes laptopokat vittek el, eddig úgy tudni, hét darabot, de az átvizsgálás még folyik. Arról még nem tudni, vannak-e konkrét gyanúsítottjai a betörésnek.  

A legfrissebb értesülések szerint azok, akik betörtek a központ épületébe, érthették a dolgukat, mert nem egyszerűen betörték az épület hátsó ablakát, hogy bejussanak, hanem szabályosan kiemelték a falból a termopán ablakot. Azt is megtudtuk, hogy a takarítónő értesítette a rendőrséget, mert a munkába érve észrevette, hogy minden iroda ajtaja nyitva van, holott mindig zárva tartják őket.

Az épület biztonsági kamerákkal nincs felszerelve, ez nehezíti a tettesek beazonosítását.

További információkkal érkezünk az ügy kapcsán a nap folyamán.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: