2012-12-20 10:27:24• hírek • Szatmár.ro

Betlehemes játék a díszteremben

Gyerekek jelenítették meg Krisztus születésének történetét a Szatmári Római Katolikus Püspökségen.

A Dr. Vasile Lucaciu Általános Iskola hatodik és hetedik osztályos tanulói tettek látogatást szerdán a Szatmári Római Katolikus Püspökségen, hogy betlehemes játékukkal hozzák még közelebb a Karácsony hangulatát. A Kállai Karolina református- és Sebesi Ibolya római katolikus vallástanárnők által felkészített csoport csedregi gyűjtésből származó betlehemes játékot adott elő a Püspöki Palota dísztermében, megjelenítve azt az őszinte egyszerűséget, amivel a Megtestesült Isten a világba érkezett.

Előadásuk az Európai Magyar Fiatalságért Alapítvány „Székely Kapuk, Zöld Kapuk” pályázatára válaszolva valósult meg. Ez kilenc közép-kelet európai országon belül zajlik, és célja, hogy közösségeket késztessen Karácsony előtt egy betlehemes játék elsajátítására, legalább öt helyszínen történő előadására, valamint tavasszal, egy hét plakátból álló vándorkiállítás létrehozására környezetvédelem témában. Mindezzel, a Dr. Vasile Lucaciu Általános Iskola gyerekei is a hagyományokat, valamint a környezet megóvásának eszméjét ápolják és népszerűsítik.

Ahogy Sebesi Ibolyától megtudtuk, az iskola csoportja már második alkalommal vesz részt a pályázaton. Tavaly százhuszonhét csapatból, a kiemelkedő, második helyet értek el. Idén, mielőtt a Szatmári Római Katolikus Püspökségre látogattak, jártak már a Református Nőszövetség év végi gyűlésén, ezt követően pedig még a listájukon szerepelt többek között a 21-es iskola közössége, a Szatmár Megyei Erdészeti Hivatal, Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatala, és Mikola Polgármesteri Hivatala is.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: