2010-10-01 13:58:36• hírek • MTI

Betiltották az éjszakai alkoholárusítást Ungváron

Rendeletben tiltotta meg pénteken az alkoholos italok éjszakai és reggeli árusítását Ungvár területén a város polgármesteri hivatala.

A rendelet értelmében kijevi idő szerint este 22 óra és reggel 10 óra között tilos az alkoholos italok kereskedelmi forgalmazása a város területén. A rendszabály alól csak az éjjel is nyitva tartó éttermek képeznek kivételt. A rendelet a sajtóban való közzétételének napjától lép hatályba - adták hírül kárpátaljai internetes hírportálok.

Az alkohol árusítását korlátozó intézkedéssel Ungvár vezetése elsősorban a fiatalok alkoholfogyasztását szeretné visszaszorítani. Döntésének meghozatalával a polgármesteri hivatalnak sikerült leküzdenie az alkoholtartalmú italok forgalmazásában közreműködő, erős érdekérvényesítési képességgel rendelkező kereskedő lobbi ellenállását.

A helyi ellenőrző hatóság 510 hrivnyától (csaknem 12 ezer forint) 1700 hrivnyáig terjedő pénzbírsággal sújthatja az alkoholárusítási tilalmat megszegő kereskedelmi egységeket.

Ukrajnában Ungvár a második város, ahol tilos az éjszakai alkoholárusítás. Lembergben (Lviv) a napokban fogadtak el az ungvárihoz hasonló korlátozó rendelkezést. Ennek értelmében 2010. október 1-jétől ott is tilos az alkoholos italok árusítása az éjszakai és a reggeli órákban. Sajtójelentések szerint az éjszakai alkoholtilalmat bevezető nyugat-ukrajnai városok példáját hamarosan Kijev is átveszi.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: