2012-09-20 16:21:45• hírek • Szatmár.ro

Őszi fesztivál - képzőművészeti alkotásokból nyílt kiállítás

Több mint száz képzőművészeti alkotást tekinthetnek meg az érdeklődők a szeptember 20-án megnyitott Őszi Fesztivál kiállítás keretében. A tárlat november közepéig látogatható a Szatmár Megyei Tanács képzőművészeti galériájában.

A rendezvény keretében a Szatmári Képzőművészek Egyesületének tagjai által készített alkotások szépsége mellett a Szatmári Művészeti Iskola diákjainak előadását is élvezhették a résztvevők szeptember 20-án, csütörtök délután a Szatmár Megyei Tanács galériájában. A fesztivált Varga Mária, a Művészeti Iskola sajtóreferense nyitotta meg, majd következtek a köszöntő-beszédek.

A kiállító művészekről Gergely Csaba, az egyesület elnöke beszélt. Elmondta: az idei Őszi Fesztivál keretében közel harminc Szatmár megyei alkotó munkáját láthatja a közönség. Bakos Károly, Jenei Gréta, Gergely Csaba, Kóter László és a további veterán egyesületi tagok mellett egy újoncnak, a Szatmár.ro hírportál munkatársának, Póti Orsolyának is láthatóak alkotásai - fotói - a tárlatban.

A kiállításmegnyitó keretében dalok és versek hangzottak el. Bócsi Dorottya klasszikus zongora darabot adott elő, a közönség többek között verseket hallhatott Blatniczki Dóra, Maroscsák Dániel és Mara Florian előadásában, gitáron pedig Oláh Kristóf játszott.

November közepéig festmények, fotográfiai alkotások, pasztellek, akvarellek, olajfestmények, rajzok, grafikák, valamint fából készült szobrok várnak csodálatra a Szatmár Megyei Tanács galériájában.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: