2019-10-11 11:02:31• hírek • Bajnai Botond

Betakarítás ünnepe a 9-es óvodában

Csütörtökön tartották meg hetedik alkalommal a Szatmárnémeti 9-es Számú Napközi Óvodában a Betakarítás Ünnepét.

Az eddigi évek hagyományaihoz híven ismét sor került a nagyszabású óvodai rendezvényre, az óvoda 7 román, 2 magyar és 2 német csoportjának, mind a 250 gyermeke részt vett az eseményen.


A reggeli órákban a kis óvodások kosárkákkal a kézben érkeztek, hisz tudták, szüretelni fognak ezen a napon. Az óvoda egy szőlőskerttel is rendelkezik, ahonnan évről évre az apóságok szedik le óvónőik segítségével a beérett szőlőfürtöket.
 

 

Így történt ez most is, reggel szőlőszedéssel indult a nap, majd együtt ledarálták és kipréselték a fürtökből a finom szőlőlevet.
 

A betakarítási ünnep java délután folytatódott, 15.30 órára a szülők is betoppantak, Supuran Gabriela Ioana, az óvoda igazgatónője köszöntőbeszédével megnyitotta a rendezvényt. Ezt követően kezdődött a móka és a játék: különböző természetes anyagokat felhasználva őszi dekorációt készítettek a gyerekek, ahol kellett természetesen a szülők is besegítettek. Volt tökhoki, ügyességi akadálypálya, olvasókuckó, sőt, idén 6 gyümölcsfát is elültettek szüleikkel közösen a gyerekek. Közben friss mustot és szüreti fánkot szolgáltak fel a jelenlévőknek.
 

Szilágyi Renáta óvónő, a Szatmár.ro-nak elmondta, a rendezvény célja a hagyományőrzés volt, hiszen a 14-es lakónegyedben, ahol az óvoda működik ritka ha bármelyik gyermeknek is lehetősége van megtekinteni egy valódi szüretet. Elmondta, igyekszenek évről évre színesebbé tenni a rendezvényt, ami általában sikerül is, így természetesen a gyermekek is mindig nagyon jól érzik magukat.

 

 

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: