2012-10-01 16:28:04• hírek • Szatmár.ro

Beszámoló a Partiumi Kirándulásról

Szeptember 28-30-a között lezajlott a Rákóczi Szövetség szervezésében a Partiumi Kirándulás elnevezésű program, 90 személy, 10 magyarországi és romániai középiskola diákságának és kísérőtanárainak részvételével.

A Partiumból nagyváradi, székelyhidi, szatmárnémeti és nagybányai diákok vettek részt. A kirándulás fő célja a partiumi városok magyar vonatkozású kulturális és történelmi emlékhelyeinek felkeresése és megismerése volt. A Rákóczi Szövetség célja az volt, hogy a résztvevő ifjúsági szervezetek tanulói, a további együttműködés előmozdítása céljából, egy jó hangulatú hétvégét töltsenek el együtt. Ez maradéktalanul meg is valósult.

Pénteken Nagyvárad nevezetességeit tekinthették meg a kirándulók. Szombaton volt a legsűrűbb a program: Szatmár megyében meglátogatták a nagykárolyi Károlyi-kastélyt, a Károlyi grófok kriptáját Kaplonyban, valamint a Kölcsey emlékmúzeumot Sződemeteren. Délután városnéző sétán vettek részt Szatmárnémetiben, Ács-Muhi Csilla és Muhi Sándor tanárok vezetésével.

Jártak a püspöki palota kápolnájában, megnézték a Református Gimnázium tanárijának falfestményeit, a Főtér legfontosabb épületeit, koszorúztak a szatmári béke emléktábláját. Vasárnap felkeresték Koltón Petőfi Sándor és Szendrei Júlia mézesheteinek helyszínét, a Teleki-kastélyt, Nagybányán úgyszintén városnézés volt a program, ennek legérdekesebb része az Ásványtani Múzeum megtekintése volt.

A Kölcsey Ferenc Főgimnázium ifjúsági szervezetének résztvevő diákjai remélik, hogy még sok hasonlóan érdekes programban vehetnek részt, melynek során újabb ismeretekkel gazdagodhatnak nemzetiségi kultúránkat illetően és barátságokat köthetnek más erdélyi és magyarországi iskolák tanulóival.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: