2011-11-08 21:13:52• hírek • Sárközy Júlia, MTI

Berlusconi november végén mond le

Először megszavazzuk a stabilitási törvénycsomagot, s utána mondok le - nyilatkozta Silvio Berlusconi olasz kormányfő az Ansa hírügynökségnek, miután közel egyórás megbeszélést folytatott kedden Giorgio Napolitano államfővel.

Az elnöki hivatal közleménye szerint a kormányfő tudatában van a kormánytöbbség hiányával zárult keddi parlamenti szavazás következményeinek, ugyanakkor kötelességének érzi az európai partnerek által várt gazdasági lépések megtételét. Ezért Berlusconi a reformokról november végére kitűzött szavazás után adja be lemondását Napolitanónak, aki akkor megkezdi a pártokkal való konzultációt.    

Kormányforrások szerint Berlusconi egyeztetésre ment Napolitanóhoz, nem állt szándékában lemondani. Umberto Bossi, a kisebbik kormánypárt, az Északi Liga vezére, aki kedden Berlusconi félreállását szorgalmazta, úgy nyilatkozott, Berlusconi az államfőhöz tartva még nem tudta, lemond-e vagy sem, s Napolitanóval közösen döntött.         

Olasz alkotmányjogászok szerint az abszolút parlamenti többség elveszítése (a 2010-es zárszámadásról szóló keddi szavazáson nem állt ki az összes kormánypárti képviselő Berlusconi mellett) nem kötelezte lemondásra a kormányfőt, a probléma nem jogi volt, hanem politikai.

A politikai elemzők emlékeztettek, hogy az EU-nak ígért stabilitási reformcsomag szavazásáig Berlusconi rendezheti koalíciója sorait. Hozzátették, az sem biztos, hogy Berlusconi lemondása után előrehozott választások következnek. Nem kizárt, hogy Napolitano a konzultációk során más megoldást talál.   
"Berlusconi mégiscsak lemondott, ezt minél előbb hivatalosan is tudomásul kell venni" - reagált az elnöki palotából érkező hírre az ellenzéki Demokrata Párt (PD).   

Drámainak nevezte az olasz helyzetet Olli Rehn európai pénzügyi biztos. A római kormánytöbbség erővesztését követően a tízéves olasz államkötvények hozama 6,78 százalékra ugrott.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: