2012-08-31 10:16:21• hírek • MTI

Megnyílt Berlinben az IFA

Megnyitották a nagyközönség előtt a szórakoztató és háztartási elektronika világszerte legjelentősebb kiállítását és vásárát, az IFA-t pénteken Berlinben.

Az idei, 52. vásáron több mint 40 országból összesen 1439 kiállító mutatja be újdonságait. A tavalyi csúcsévben kettővel többen, 1441-en voltak, az idén viszont megdőlnek más rekordok. A kiállítási terület például minden korábbinál nagyobb, 142 200 négyzetméter, és csak azért nem még kiterjedtebb, mint nincsen több hely a berlini vásárvárosban. Ugyancsak rekordot dönthet a vásáron megkötött szerződések összértéke, a szervezők várakozása szerint a szakmai napokkal együtt nyolcnapos, szeptember 5-én véget érő rendezvényen 3,7 milliárd euró értékben kötnek üzleteket.

Az első IFA-t 1924-ben, a rádiózás hőskorában rendezték, innen származik a vásár eredeti neve: nemzetközi rádiózási kiállítás (Internationale Funkausstellung). Öt éve azonban már nemcsak szórakoztatóelektronikai fejlesztéseket mutatnak be, hanem háztartási gépeket is, a rendezvény neve ezért már csak egyszerűen IFA.

A háztartási elektronikában elemzők szerint az idei vásáron a specializáció, az egyéni igények kielégítését szolgáló készülékek kifejlesztésére irányuló törekvés és az energiahatékonyság a két meghatározó trend. Bemutatnak például egy olyan porszívót, amelyet kutya- vagy macskatartó háztartások számára fejlesztettek, és bemutatnak egy kávéfőző gépet, amely megjegyzi, hogy használói hogyan szeretik a kávét, és mindenkinek a kedvencét készíti el.

Az energiahatékonyság új szempontokkal bővül, a vásáron megjelenő egyik új mosogatógép például a háztetőre szerelt, napenergiával működő vízmelegítő vízét használja, és így nem csupán 90 százalékkal kevesebb energiát fogyaszt, mint egy hagyományos készülék, hanem megújuló forrásból származó energiát használ fel. Ugyanígy nemcsak a pénztárcát, hanem a környezetet is kíméli egy mosógép, amelyet arra fejlesztettek ki, hogy a tetőszerkezetbe épített napkollektorokkal termelt villamos energiával működjék.

A szórakoztató elektronika újdonságait felvonultató csarnokokban elsősorban az okostelefonokat és táblagépeket bemutató "IFA iZone" és az elektronikus könyvolvasó készülékeket bemutató "IFA eLibrary" nevű részleg területe bővült. Az iZone-ban több világpremiert is tartanak, itt debütál például a Windows Phone 8 mobil operációs rendszer, amelyet elsőként a Samsung Ativ elnevezésű készülékcsaládján alkalmaznak. A Samsung csütörtökön mutatta be az első Ativ okostelefon modellt az IFA-n, így megelőzte a Nokiát, amely szeptember elejére időzítette az új Windows operációs rendszerrel működő első készülékének bemutatóját.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: