2009-01-30 15:39:44• hírek • Parajdi Andrea

Berendezik a Károlyi kastélyt

Három román-magyar közös pályázatot hagyott jóvá csütörtöki ülésén a Megyei Tanács, amelyeket turizmusfejlesztés céljából a Szatmár és a Szabolcs Szatmár Bereg Megyei Múzeumok, a két megye önkormányzatának segítségével készítenek elő.

Az.egyik pályázat a Nagykárolyi kastély, illetve a Szabolcsi településen lévő Mudrányi kúria berendezésére próbál uniós finanszírozást szerezni. A pályázat összértéke 900 ezer euró, amelyből 600 ezret a Károlyi kastély berendezésére fordítanának. A termek korhű kialakítása sokkal több turistát vonzana mindkét településre.

Egy másik közös pályázata a két múzeumnak egy olyan történelmi kiadvány elkészítését célozza meg, amely hetven középkori templom leírását gyűjtené egybe. Az elegáns formában megjelenő dokumentáció mindkét megye értékeit bemutatná és megőrizné az utókor számára.

Szintén szakmai anyagok összeállítását tenné lehetővé a Patrimónium nevű pályázat is, amely a Szatmár Megyei Múzeum és a Nyíregyházi Jósa András Múzeum közös régészeti kutatásait tartalmazná. A kiadvány nem csupán a közösség számára nyújtana érdekes információkat, hanem szakemberek eligazodását is segítené.

Pályázatot készítenek a a Nagykárolyi kastély, illetve a Szabolcs településen lévő Mudrányi kúria berendezésére.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: