2019-03-25 06:18:47• hírek • Blikk.hu

Bepillantást engedett családi életébe a Cápák között sztárja

Határozott, kemény üzletember az RTL Klub üzleti show-műsorának befektetője, Balogh Péter, vagy ahogyan mindenki szólítja, Petya. A Cápák között sztárja elárulta, hogy miért jó, hogy együtt dolgozik a feleségével, s hogy három lányának milyen jövőt szeretne.

– Majával még az egyetemen voltunk egy szerelmespár, majd kimaradt húsz év, mindketten jártuk saját utunkat. A Facebook hozott össze minket újra, azóta megszületett a közös lányunk, Panni, valamint össze is házasodtunk – kezdte Péter. 
 

– Négy éve együtt határoztuk el azt is, hogy kilépünk munkahelyeinkről és nyugdíjba vonulunk. Ebből nőtt ki közös befektetőcégünk, a Baconsult, majd egyik saját startupunk, a DreamJo.bs is. Bár már házasok vagyunk, mi még mindig szeretjük egymást, imádunk együtt lenni. Mivel egy irodában van a két cég, sokszor az egész napot együtt töltjük, ez a legjobb. Talán a legnagyobb szabadság, amit egy ember elérhet, hogy ő döntheti el, kit enged be az életébe és csak olyanokkal dolgozik, akiket imád.
 

– Sem az üzletben, sem a magánéletben nem tartom magam szigorúnak. A lányaimat nagyon liberálisan neveljük, ennek minden előnyével és hátrányával. Nagyon örülnék, ha vállalkozók lennének. A Cápák között műsor kapcsán talán a legfőbb öröm számomra, hogy a két nagyobbal sokat tudunk beszélgetni vállalkozásról, befektetésről, cégekről és alapítókról. Minden adást átbeszélünk, jó látni, mennyire megértik a műsorban látottakat.

 

A Cápák között ma esti adásából (21:35 h, RTL Klub) az is kiderül, hogy műsor beszólós cápájának, Moldován Andrásnak hogyan rabolták el a szívét.


További bulvárhírekért keresd fel a Blikk.hu oldalát.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: