2009-04-06 16:24:06• hírek • Szatmár.ro

Benyújtották a listát

Az RMDSZ hétfőn benyújtotta a Magyar Összefogás Listáját a Központi Választási Irodához. "Ennek a listának van egy külön jelképes ereje is, éspedig az, hogy ez valóban a magyar összefogás listája" - nyilatkozta a leadást követően Markó Béla szövetségi elnök. Mint mondta, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal kötött megállapodás értelmében a lista első helyét Tőkés László püspök foglalja el, akit az RMDSZ eddigi európai parlamenti képviselői, Winkler Gyula és Sógor Csaba követnek. Rámutatott, az összefogás listája tükrözi a magyar közösség politikai pluralizmusát, és meggyőződését fejezte ki, hogy ez rendelkezni fog a romániai magyarság teljes támogatásával.

"Én bízom abban, hogy valóban egy új korszakot nyitottunk az erdélyi politikában: ez nem azt jelenti hogy megszűnik minden véleménykülönbség, minden nézeteltérés, de emögé a lista mögé, és emögé a gondolat mögé véleményem szerint odaállhat minden erdélyi magyar"-fogalmazott a szövetségi elnök, hozzátéve: a neheze most kezdődik, mozgósítani kell, megszólítani minden magyart, és bebizonyítani, hogy a magyar összefogásnak van értelme, és hogy ezáltal erősebb képviseletet tudunk Brüsszelbe küldeni.

Markó Béla kifejtette, az RMDSZ egy minél jobb és minél pozitívabb kampányra számít, illetve bízik a romániai magyarság erős brüsszeli képviseletében. Elmondta, a három európai parlamenti hely megcélzása reálisnak mondható, ez azonban nagyon jó mozgósítást feltételez, optimista megközelítésben akár a négy hely is szóba jöhet.

Az európai parlamenti választási lista leadásán jelen volt Kelemen Hunor ügyvezető elnök, Winkler Gyula és Sógor Csaba jelenlegi EP-képviselők, Kovács Péter ügyvezető alelnök, jelölt, Borbély László ügyvezető alelnök, Márton Árpád képviselőházi frakcióvezető, Szilágyi Zsolt, az EMNT alelnöke, a lista 4. helyezettje. A Magyar Összefogás Listáját 296 804-en támogatták aláírásukkal.

Markó Béla és Tőkés László

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: