2007-10-03 16:13:08• hírek • Szatmar.ro

Árván, szülők nélkül

szomorugyerekEgyre több gyermeket hagynak magukra a külföldre vándorolt szülők.
A jobb megélhetést kereső szülők gyakran abba a helyzetbe kényszerülnek, hogy gyermekeiket itthonhagyják, magányra és depresszióra ítélve őket.

Számos esetben ezen körülmények drasztikus fordulathoz vezethetnek, mint például az öngyilkosság. Ilyen esetről beszélhetünk egy 12 éves kisfiút illetően is, aki hétfőn, október 1-jén öngyilkos lett, nem tudván elviselni édesanyja iránti hiányérzetét. Habár az állam rendelkezik megfelelő forrásokkal, mégsem tesz semmit annak érdekében, hogy kezelje az ily módon árván maradt gyerekek problémáját. A Soros Alapítvány által júniusban végzett felmérés szerint körülbelül 170.000 gimnazistának legalább egy szülője külföldön dolgozik. Ezekből 80.000-en apa-, 55.000-en anya- és 35.000-en mindkét szülő nélkül élnek. Habár a külföldön dolgozó szülők gyermekei jobb anyagi helyzettel rendelkeznek, mégsem kiegyensúlyozott az életük, romlanak tanulmányi eredményeik és lelki zavarokkal küszködnek.

A Soros Alapítvány szakemberei szerint megoldást jelentene, ha az iskolák szorosabb kapcsolatot alakítanának ki a diákokkal, pszichológusokat és szociális munkásokat mozgósítanának. Talán ez csökenthetné a tragikus esetek számát is.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: