2018-11-29 10:35:25• hírek • Bede Emőke

Benépesül az Ostrovului utcai tömbház: átadták a szociális lakásokat

Több tucat hátrányos helyzetű lakó várta már tűkön ülve a csütörtöki napot, ugyanis végre átvehették azokat az Ostrovului utcai szociális lakásokat, melyekre nemrégiben sikeresen pályáztak.

A sokak által csak „zöld blokként” ismert épületet az  Országos Helyi Fejlesztési Program (PNDL) által biztosított alapokból, 3,4 millió lejből sikerült felújítani, így az új bérlőket 39 kiváló állapotban levő lakás fogadta csütörtök délelőtt. Attól függően, hogy milyen népes az igénylést benyújtó család, egy, két vagy három szobával rendelékező ingatlant bocsátottak a rendelkezésükre. Ehhez azonban egy komoly szűrőn kellett átmenniük, az új bérlők ugyanis azok közül kerülnek ki, akiknek nincsenek köztartozásaik, és nem követtek el bűncselekményeket. Emellett a beköltözést követően is figyelemmel kísérik életüket, aki pedig megszegi az előzetesen felállított "játékszabályokat", annak mennie kell majd. A lakásban egyébként modern nyílászárók, felújított konyha és fürdő várta a leendő lakókat.
 

A hivatalos átadón jelen volt Kereskényi Gábor polgármester, Feher Doina alpolgámester, Balaj Adrian, a Szociális Gondozói Igazgatóság vezetője, Magyar Lóránd parlamenti képviselő, valamint a kivitelező cég reprezentánsa is.
 

Az egybegyűltekhez intézett beszédében a polgármester felidézte azokat az éveket, mikor a tömbház még egy valódi fertő volt, a második emeleten 2009-ben még egy lovat is lehetett találni. Sokak áldozatos munkája révén azonban sikerült mára egy élhető környezetet kialakítani, melyben a bérlők megmutathatják Szatmárnémeti lakosságának, hogy nem véletlenül kapták meg épp ők ezt a kivételes lehetőséget. Végszóként Kereskényi arra kérte a beköltözőket, vigyázzanak a lakásokra, illetve megígérte, a Helyi Rendőrség munkatársai folyamatosan jelen lesznek az érintett zónában ügyelve a közrendre.





Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: