2013-07-15 09:53:48• hírek • blikk.hu

Bendegúz előre szólt: megöli magát

Öngyilkossága előtt több rokonát és barátját felhívta Olvasztó Imre, aztán elhajtott otthonából, és felakasztotta magát egy fára. Az Indul a bakterház főhőse - úgy tudjuk - péntek este feleségétől is úgy búcsúzott el, hogy soha többet nem tér haza, mert végez magával.

- Többen próbálták pénteken vigasztalni, mert nagyon maga alatt volt, hogy az asszony válni akar - emlékezett vissza az egyik szomszéd, aki szerint Olvasztó felhívta a barátait, és úgy beszélt velük, mintha búcsúzkodna. Ezért is jelentette be a család a férfi eltűnését még péntek este, bár ezzel a tragédiát már nem tudták megakadályozni. - Ez már a második házassága volt, ami zátonyra futott, vélhetően személyes kudarcként élte ezt meg - tette hozzá a szomszéd.

Az ország Bendegúzát azért viselhették meg ennyire a történtek, mert már gyermekként teljes családra vágyott. Egy rádióinterjúban ezt mondta korábban erről: „Nem a gazdagság volt az elsődleges szempont, hanem az, hogy milyen jó lenne egyszer egy család. Úgy élni, mint a normális emberek, anyuka, apuka. Vagy majd egyszer esetleg feleség, és majd gyerekek. Nos, egyre többet álmodoztam erről. De ez olyan messze volt mindig. Nem gondoltam sosem, hogy lesz majd egy ilyen családom, mint ami most van."

Szüleit nem ismerte. Nyolc hónapos korától egy idős asszony nevelte. Ezért is volt annyira boldog, amikor J. Mariannal családot alapítottak.

A teljes cikket itt olvashatod el!

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: