2011-12-20 12:39:35• hírek • Póti Orsolya

Bemutatták a Kultúrörökségeink című kiadványsorozatot

Fazekas Lóránd és Bara Csaba a szerzője annak a kiadványsorozatnak, amely a Szatmárnémeti Református Gimnázium kérésére íródott és íródik a továbbiakban. December 20-án, kedd délelőtt a szerzők a sorozat első három kötetét mutatták be a gimnázium diákjainak és tanárainak a Láncos-templomban.

A Szatmárnémeti Református Gimnázium vezetősége úgy véli, érdemes alapos kutatómunkát végezni, néha a múltban járni, mert a több mint 450 éve fennálló oktatási intézmény számtalan izgalmas történetet és adatot rejteget.

Az érdekességek feltárására az iskola vezetősége két olyan személyt kért fel, akik elhivatottságuk, szakmai tapasztalatuk tudatában szívesen vállalták ezt a kihívást. Fazekas Lóránd nyugalmazott történelemtanár és Bara Csaba építészmérnök „Kultúrörökségeink" címmel indította el a gimnázium kiadványsorozatát, mely immár a harmadik kötetéhez érkezett.

A két szerző december 20-án, a kedd délelőtti áhítat után mutatta be a sorozatot a gimnázium diákjainak és tanárainak. Az első füzet tartalmát Bara Csaba építészmérnök ismertette. A diákok ebből a kötetből ismerhetik meg iskolájuk pontos történetét, illetve olyan nagy személyiségek életrajzát olvashatják, mint Luther Márton, Kálvin János, vagy Szenczi-Molnár Albert.

A második füzetet Fazekas Lóránd mutatta be, aki elmondta: a kiadványok borítójának olyan illusztrációt kellett találjanak, amely tudatosítja, hogy a Református Gimnázium kiadványairól van szó. „A második kötet egy nagyon hangulatos iromány, hiszen feleleveníti, hogy milyen volt a szatmári diákok életet a 20. század elején és bemutatja a gimnázium huszonnégy neves tanárának életútját. Például olyanokét, mint Sarkadi Sándor, Sasi Nagy Béla, Mátray Lajos és Csapó Sándor.

A harmadik kötet az iskola régi természetrajzi gyűjteményét mutatja be részletesen, mely jelenleg 135 különböző madárpreparátumot, 21 emlős állatot, ásványokat, kőzeteket és növényeket foglal magába.

Szilágyi Éva igazgatónő a könyvbemutató végén kifejtette: reméli, hogy a kötetnek lesz még folytatása, hiszen van még bőven olyan feladat, amivel érdemes foglalkozni.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: