2010-09-17 19:52:47• hírek • Szatmár.ro

Bemutatták a Kálvária felújításának projektjét

Hamarosan felújítás alá kerül a római katolikus Kálvária templom, Jézus Szíve német és román nyelvű személyi plébánia. A délutáni órákban egy szeminárium keretében mutatták be a „Római katolikus Kálvária templom restaurálása és tartalmas értékesítése" elnevezésű projektet.

A szemináriumra a Szatmárnémeti Püspöki Palota dísztermében került sor, melyet Román János a Kálvária templom román községének plébánosa nyitott meg. Schönberger Jenő köszöntőbeszédét követően, Ft. Román János röviden ismertette a templom történetét, ezután pedig Teodoru Mircea a román közösség kialakulásáról és működéséről beszélt.

A rendezvényen Marius Boros tenor és Balaskó Balázs zongorista adta elő Schumann hatodik dalát.

„Fontos, hogy a Kálvária templomban két személyi parókia is működik, és a parókiák karöltve együtt dolgoznak a templom felújításáért." - mondta el Román János. Leitner István a német közösség kialakulását és fejlődését ismertette, ezt követően pedig Lazariciu Rodica mutatta be a részletes fejlesztési tervet.



A tizennyolc hónapig tartó projekt az Európai Regionális Fejlesztési Alap és a Területfejlesztési és Idegenforgalmi Minisztérium társfinanszírozásának köszönhető, melynek értéke közel 6.600.000 lej. A nagy értékkel bíró épület utolsó felújítása óta több mint harminc év telt el. A történelem ismétli magát: a templom egykor homokos talajra épült, ezért az évek során az épület falain újra megjelentek a repedések, és a járófelületen is egyre nagyobb hasadékokat fedezhetnek fel.

A projekt célja elsősorban a templom megóvása, a látogatók, a turisták számának növelése, valamint a negatív környezeti hatások csökkentése. A tervek szerint 2012. január 22-ig tartanak majd a munkálatok a templom külső és belső területén.



Marius Boros, tenor Schumann darabot adott elő


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: