2020-08-07 14:23:32• hírek • Szatmár.ro

Bemutatta megyei tanácselnök-jelöltjét az Magyar Polgári Párt Szatmár megyei szervezete

Nem csak a jelenlegi megyei tanácselnök, Pataki Csaba lesz Szatmár megye egyetlen magyar színekben induló megyei tanácselnök-jelöltje a szeptember 27-ei helyhatósági választásokon, hiszen a Magyar Polgári Párt úgy döntött, a nagykárolyi Pop Zoltánt indítja a tisztségért.

Pénteken szervezett sajtótájékoztatója keretében az Erdélyi Magyar Szövetség hivatalosan is bejelentette, hogy a Magyar Polgári Párt színeiben jelöltet indítanak a megyei tanácselnöki székért a nagykárolyi Pop Zoltán személyében, aki jelenleg az Országos Talajjavító Hatóság nagykárolyi irodájának vezetője.

A Magyar Polgári Párt és az Erdélyi Magyar Néppárt együttműködése révén létrejött Erdélyi Magyar Szövetség nem csak a megyei tanácselnöki címért száll majd ringbe, ugyanis a megye 20 településén fognak polgármesteri és helyi tanácsosi jelölteket indítani, Szatmárnémetiben és Nagykárolyban azonban nem fognak versenybe szállni e címekért - közölték a sajtótájékoztatón.

 

Bár az Erdélyi Magyar Szövetség a megyeközpontban nem indít polgármester-jelöltet, de jelentkezők így is szép számban lesznek. Szatmárnémetiben az eddigi  információk szerint a jelenlegi polgármesternek, Kereskényi Gábornak, aki az RDMSZ színeiben indul újabb mandátumért, máris több kihívója akadt: a PSD részéről Dorel Coica korábbi polgármester lesz a kihívó, a PNL pedig várhatóan szintén saját jelöltet állít, amire az eddigi alpolgármester, Adrian Albu lehet a legesélyesebb - bár egyes román sajtók annak a lehetőségét sem zárták ki, hogy ismét létrejöjjön egy koalíció a jelenlegi polgármester ellen. Radu Panait az USR-PLUS színeiben száll versenybe. Nem hivatalos értesülések egy olyan együttműködésről folyó tárgyalásokat is említenek, amelynek célja, hogy egy, valamennyi Szatmárnémeti (vagy Szatmár megyei) etnikuma által szívesen támogatott jelölttel vegye fel a harcot a város vagy a megye vezetéséért. Az említett együttműködés nehezményezi a vállalkozói szféra teljes ignorálását és a nemzeti hovatartozáson alapuló összefogások helyett a szakértelmet tűzné zászlajára, megszólítva a jelenlegi vezetéssel elégedetleneket.  Számításaik szerint egy ilyen jelölt jelentős eséllyel indulhatna a választáson.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: