2008-07-04 15:55:06• hírek • Józsa János

Bemutatót tartott a Vöröskereszt

 132 éves fennállását ünnepelte pénteken a romániai Vöröskereszt szatmári kirendeltsége.

Bemutatóval egybekötött vérnyomás és vércukorszint méréssel ünnepelte 132 éves fennállását a romániai Vöröskereszt szatmári szervezete.

Minden évben, július 4-én ünnepel a romániai Vöröskereszt, hiszen 1876-ban ezen a napon alakult meg az országos szervezet. Ennek apropóján pénteken vérnyomás- és vércukorszint méréssel egybekötött bemutatót tartottak, aminek idei fő témája az elsősegélynyújtás volt.

Rodica Barlan, a Szatmár Megyei Vöröskereszt Igazgatója a Szatmár.ro-nak elmondta, kiemelt fontosságúnak tartják a lakosság figyelmének felhívását az elsősegélynyújtás fontosságára, hiszen baleset vagy rosszullét esetén a mentők kiérkezéséig sok idő is eltelhet, az első öt perc pedig döntő lehet. Ekkor kell elsősegélynyújtásban részesíteni a betegeket, sokan pedig azért nem teszik ezt meg, mert tudatlanságuk miatt félnek beavatkozni.

A reggeli bemutatón jelen levő önkéntesek a legjobb képzésben részesültek és szakszerűen mutatták be az elsősegélynyújtás lépéseit. Ők tavaly, Olaszországban egy ennek szentelt versenyen a 6-ik helyezést érték el. A bemutatón túl azonban a szatmári Vöröskereszt igyekszik már óvodákban népszerűsíteni az elsősegélynyújtást, elemi iskolákban pedig már versenyeket is szerveznek a témakörben, így a felnövekvő generációk a remények szerint sokkal informáltabbak lesznek és bátrabbak lesznek segíteni egy baleset, vagy rosszullét esetén. 

A pénteki bemutató legnépszerűbb része ugyanakkor egyértelműen az ingyenes vércukorszint és vérnyomásmérés volt, amelyre középkorúak és idősek egyaránt eljöttek. Rodica Barlan elmondta, azért is fontosak az ingyenes mérések a rendezvényeken, mert sokak számára csak ekkor derül ki, hogy valamelyik egészségi mutatójuk nem a normál értékeken mozog, amelyek hátterében komoly problémák állhatnak. 

 
J.J.

 

 

 

 

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: