2016-02-19 19:08:23• hírek • Telesport.hu

Bemutatkozott az új Ferrari, az SF16-H!

Az ágaskodó paripát kiengedték a karámból! A Ferrari péntek délután bemutatta 2016-os versenygépét, mely a várakozásnak megfelelően festését és technikai filozófiáját tekintve is alaposan megváltozott!

Igaznak bizonyultak az olaszországi pletykák: a Scuderia csapata idén jelentős módosításokat hajtott végre autóján - technikai és esztétikai szempontból egyaránt. A legszembetűnőbb változást a motorborításon és a kocsi oldalán megjelenő, a korábbi időket idéző fehér minta jelenti. De az autó elejének átalakítása is azonnal szemet szúr. A csapat idén a tavalyinál rövidebb, orrkúppal állt elő, emellett az oldaldobozokon is észrevehető a változás. Emellett a mérnökök szakítottak az egyedinek számító vonórudas felfüggesztéssel, melyet aerodinamikai előnyei miatt már 2012 óta használtak. Az új, hagyományos nyomórudas megoldás várhatóan megkönnyíti a mérnökök munkáját az autó beállítása terén, nekik nagyobb mozgásteret, a versenyzőknek pedig nagyobb stabilitást ad majd.

Az új autó az SF16-H nevet kapta, folytatva a tavalyi névadási filozófiát - ám a turbót jelző T helyett most a hibridet takaró H került a kódnévbe.

A Scuderiának nem titkolt célja, hogy már a legelső futamtól kezdve valós ellenfele legyen az elmúlt két szezont uraló Mercedesnek. Az újabb ugrásszerű előrelépésben a motor továbbfejlesztésének is kulcsszerep juthat. Sergio Marchionne elnök már a múlt év végén kijelentette, szeretné, ha csapata győzelmi esélyekkel indulna Melbourne-be - annak ellenére is, hogy a 2016-os projektet elmondása szerint kicsit később kezdték a megszokottnál. „Erős csapatunk van, de szerintem idén egy kicsit még erősebbé váltunk" - állapította meg Sebastian Vettel, aki szeretné magasabbra emelni a lécet. „Egyelőre nagyon biztató minden, remélhetőleg a sikerek is jönnek majd" - tette hozzá Räikkönen.

„Elkötelezettek vagyunk, hogy idén jobban teljesítsünk, mint tavaly. Nem fogunk minden verseny előtt hangzatos ígéreteket tenni, de ettől függetlenül nagyon oda fogjuk tenni magunkat" - jelentette ki Maurizio Arrivabene csapatfőnök.

„Ez egy roppant izgalmas nap - nemcsak azért, mert a világ végre megláthatta a kész kocsit, hanem mert mi magunk is most láttuk először teljes valójában! Egy egész év munkája van ebben az autóban" - fogalmazott James Allison technikai igazgató.

Az új autót a bemutatót követően egyből az év két téli tesztjének helyszínére, Barcelonába szállítják, ahol várhatóan már vasárnap kipróbálják azt egy filmes napon.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: