2012-06-04 13:41:43• hírek • Szatmár.ro

Bemutatkoznak az RMDSZ városi tanácsosjelöltjei

Bemutatkozik Kereskényi Gábor, Magyar Lóránd Bálint és Láng László.

Dr. Kereskényi Gábor - 32 éves jogtanácsos, európai-jogi szakjogász, a Szatmárnémeti RMDSZ elnöke. Református vallású, nős, egy lánygyermek édesapja.

2004-től tagja a Városi Tanácsnak, négy éve pedig a megyeszékhely alpolgármesteri tisztségét tölti be. Alpolgármesterként egyebek mellett az ivóvíz és csatornázás, a helyi közszállítás, a vagyonkezelés, a oktatási hálózat, a szociális közszolgálat illetve a sporttevékenységek koordinálása tartozott hatáskörébe.

Az elmúlt négy évben is számos magyar vonatkozású kezdeményezést terjesztett a tanács elé, melyek közül a legfontosabbak: a Kölcsey Ferenc Főgimnázium székhelyének megoldása, a Kinizsi óvoda Református Gimnáziumhoz csatolása, a Kálvin-tér elnevezése, valamint Rákóczi-szobor felállítása.

Alapítója volt 2007-ben a Szatmárnémeti Városi Sportklubnak, 2010-ben pedig az FC Olimpia 2010-nek, melyeknek azóta is vezetőségi tagja.

Ötödik generációs szatmárnémetiként fontosnak tartja építészeti örökségünk megóvását, a város polgári jellegének megőrzését. A következő mandátumban a szatmári magyar közösség érdekeinek képviselete mellett folytatni kívánja a megkezdett infrastrukturális fejlesztéseket, új munkahelyek teremtését, a parkolási gondok enyhítését és a közszolgáltatások minőségi javítását.

Magyar Lóránt BálintDr. Magyar Lóránd Bálint - 32 éves, református állatorvos. Egy fiúgyermek édesapja, feleségével jelenleg várják második gyermeküket. Jelenleg a Megyei Vidékfejlesztési és Halászati Kifizetési Ügynökség szaktanácsadójaként tevékenykedik.

2008 óta tagja Szatmárnémeti Városi Tanácsának, ahol a közszolgáltatásokért felelős szakbizottság elnöki tisztségét töltötte be, valamint tagja volt a szociális és sportbizottságnak. Az elmúlt négy év egyik legnagyobb megvalósításának a szatmárnémeti sportélet újjáélesztését tartja. 2009-től az RMDSZ városi szervezetének alelnökeként aktív szerepet vállalt a város két legnagyobb közösségépítő rendezvénye, a Partiumi Magyar Napok és a Családi Hétvége rendezvények megszervezésében.

Véleménye szerint, az RMDSZ-t erős egyéniségek alkotják, akik csapatmunkával, együttműködéssel képesek megvalósítani kitűzött céljaikat. Fontosnak tartja, hogy magyar érdekképviseletünk erős legyen és mi alakíthassuk saját kisebbségünk sorsát.

Reményei szerint, négy év múlva régi pompájában tündökölhet az Északi Színház illetve városunk számos műemléképülete. A következő mandátumban a helyi sportélet további fejlesztését, a szociális problémák rendezését illetve a városi sportcsarnok ügyének előremozdítását szeretné elérni.

Láng László Dr. Láng László - 47 éves, nagykárolyi születésű orvos-közgazdász. Római katolikus, nős, két gyermek édesapja. Jelenleg a Caritas Medica Poliklinika vezetője, családorvos. 2002-ben Szatmár Megyei Háziorvosok Szövetségének alelnökévé választották, 2007 óta pedig tagja Szatmár Megyei Orvosi Kamarának.

1990 óta RMDSZ-tag, négy éve a városi tanácsban is tevékenykedik, ezen belül a egészségügyi, kulturális és oktatási szakbizottság tagja. A döntéshozó testület tagjaként több ízben szót emelt a haotikus parkolás megszüntetéséért, valamint a minőségi infrastrukturális beruházások érdekében. Az elmúlt évek kiemelkedő megvalósításának tartja a Kölcsey Ferenc Főgimnázium sorsának megnyugtató rendezését.

Amennyiben a választók bizalmából újabb mandátumot szerez, mindenképpen folytatni szeretné az egészségügy terén megkezdett látványos fejlesztéseket, korszerűsítéseket, és nem utolsó sorban a szociális szolgáltatások javítását, bővítését.

Úgy véli, a szatmárnémeti magyar és német lakosság érdekeit az önkormányzatban csak egy erős RMDSZ-frakció tudja hatékonyan képviselni, ezért felelőtlennek tart minden olyan törekvést, mely a megosztást szolgálja, akár más pártok, akár függetlenek részéről történjék is.


Az RMDSZ jelöltjei a Szatmárnémeti Városi Tanácsba

Név Végzettség Foglalkozás
dr. Kereskényi Gábor jogász, EU-jogi szakjogász Szatmárnémeti alpolgármestere
dr. Magyar Lóránd állatorvos vidékfejlesztési szakértő
dr. Láng László orvos családorvos, a Caritas Medica igazgatója
Nits János építészmérnök nyugdíjas
Szőcs Péter Levente történész, régész a Megyei Múzeum igazgatója
Fógel László közgazdász gazdasági-fejlesztési tanácsadó
Maskulik Csaba gépészmérnök a Lubexpert kft. igazgatója
Butka Gergely európai tanulmányok a Ger-Bog kft. értékesítési igazgatója
Kiss József lelkész református lelkipásztor
Leitner István Attila gépészmérnök a ZES Zollner kft. vezérigazgatója
Nagy Szabolcs közgazdász sajtótanácsos
Marc Adrian biológus a Megyei Kórház vezérigazgatója
Babos Tibor gépészmérnök, informatikus az Infocenter kft. igazgatója
Suta István tanár egyetemi tanársegéd
Ressler István jogász ügyvéd
Bura Maksay István elekrotechnikus cégvezető
Babos Szilárd egyetemista raktáros
Pataki Enikő tanár a Kölcsey Ferenc Főgimnázium igazgatója
Szilágyi Éva tanár a Református Gimnázium igazgatója
Adamkó István Csaba tanár a Hám János Iskolaközpont igazgatója
Korda Zoltán lelkész református lelkipásztor
Koczinger Tibor autómérnök, közösségfejlesztő a Hans Lindner Alapítvány igazgatója
Csík Tibor labdarúgóedző az Olimpia FC edzője
dr. Bura László tanár, nyelvész nyugdíjas
Tóth-Páll Miklós színművész az Északi Színház színművésze
Thoroczkay Sándor tanár nyugdíjas
Gödri Alpár lelkész evangélikus lelkipásztor
Stier Péter környezetvédelmi mérnök az Északi Színház vezérigazgatója
Csehi Árpád Szabolcs közgazdász, jogász a Szatmár Megyei Tanács elnöke




SZAVAZZON ILYÉS GYULÁRA ÉS AZ RMDSZ CSAPATÁRA!

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: