2012-05-23 14:13:05• hírek • Szatmár.ro

Bemutatkoznak az RMDSZ városi tanácsosjelöltjei

Ismerkedj meg a tanácsosjelöltekkel, most Maskulik Csabával, Butka Gergely Norberttel és Kiss Józseffel.

Maskulik Csaba - 46 éves, gépészmérnök, gazdasági és jogi menedzsment mesterképzéssel rendelkezik. Római katolikus, két gyermek édesapja. Jelenleg a Lubexpert Kft. igazgatója. Négy évvel ezelőtt nyert mandátumot a Szatmárnémeti Városi Tanácsba. Újbóli megválasztása esetén szeretné elősegíteni a városi tanács és a polgármesteri hivatal közötti együttműködés illetve a költségvetési egyensúly fenntartását, erősítését.

Fontosnak tartja a meglévő lakásállomány felújítását, a közmű- és úthálózat rekonstrukcióját, a zöldövezetek megóvását és újak létrehozását, valamint a parkolási gondok enyhítését városunkban.

Mindezek mellett az iskolarendszer megóvásáért és Szatmárnémeti gazdaság-fejlesztéséért szeretne dolgozni a következő négy évben. Szerinte, továbbra is meg kell ragadni minden pályázati lehetőséget az idegenforgalom fellendítése érdekében.

Támogatni kívánja a civil és egyházi szervezetekkel való együttműködést.

Butka Gergely NorbertButka Gergely Norbert - 30 éves, református, nős. Feleségével júniusra várják első gyermeküket.

A Babes-Bolyai Tudományegyetem Európai Tanulmányok szakán végzett, majd egy éven át Németországban folytatta tanulmányait. Jelenleg a Ger-Bog Kft. értékesítési igazgatója.

Fiatal kora ellenére, komoly tapasztalata van nagyszabású rendezvények szervezésben, ezen kívül az Autósklub elnöke, az Oldtimer Klub alapító tagja és az első erdélyi blogírók egyike. Az elmúlt 7 évben több, mint 50 rendezvényt szervezett: a görkoritól a tereprally-ig.

Megválasztása esetén fiatalos lendülettel szeretne belevágni a város imázsának frissítésébe, mely vonzóbbá tenné Szatmárnémetit a befektetők számára.

Kiemelt figyelmet szentelne a város csókamentesítésének, kábelmentesítésének, melyek pozitívan befolyásolnák Szatmárnémeti arculatát, és nem utolsó sorban akadálymentesítené a babakocsik, biciklik és mozgássérült-járművek zavartalan közlekedését.


Kiss JózsefKiss József - 32 éves, nős, egy fiúgyermek édesapja. Szatmárpálfalvi református lelkipásztor, a Szatmári Református Egyházmegye Fegyelmi Bizottságának jegyzője. Meggyőződése, hogy az Egyházmegye képviseletét az RMDSZ-szel együttműködésben lehet a leghatékonyabban megvalósítani.

A városért való tenniakarás mindig is ott volt a szívében, hiszen szorosan kötődik a Szatmárnémeti épületekhez, utcákhoz, emberekhez, s fontos számára, hogy milyen lesz szülővárosa arculata, gazdasági lehetőségei és életszinvonala az elkövetkező időszakban.

Fontosnak tartja a történelmi hagyományok ápolását. Ezek a múltbeli értékek, emlékek bizonyítják, hogy városalapítók vagyunk. Az 1715-ös egyesülés Szatmár és Németi között, egy olyan 300 éves évforduló, mely alapos szervezést követően igen jó turisztikai fejlődést hozhat városunk életében.

Amennyiben bizalmat szavaznak neki a szatmáriak, kiemelt figyelmet kíván szentelni a szociális kérdések megoldására, az idősek, betegek és hátrányos helyzetűek napi gondjainak enyhítésére.



Az RMDSZ jelöltjei a Szatmárnémeti Városi Tanácsba

Név Végzettség Foglalkozás
dr. Kereskényi Gábor jogász, EU-jogi szakjogász Szatmárnémeti alpolgármestere
dr. Magyar Lóránd állatorvos vidékfejlesztési szakértő
dr. Láng László orvos családorvos, a Caritas Medica igazgatója
Nits János építészmérnök nyugdíjas
Szőcs Péter Levente történész, régész a Megyei Múzeum igazgatója
Fógel László közgazdász gazdasági-fejlesztési tanácsadó
Maskulik Csaba gépészmérnök a Lubexpert kft. igazgatója
Butka Gergely európai tanulmányok a Ger-Bog kft. értékesítési igazgatója
Kiss József lelkész református lelkipásztor
Leitner István Attila gépészmérnök a ZES Zollner kft. vezérigazgatója
Nagy Szabolcs közgazdász sajtótanácsos
Marc Adrian biológus a Megyei Kórház vezérigazgatója
Babos Tibor gépészmérnök, informatikus az Infocenter kft. igazgatója
Suta István tanár egyetemi tanársegéd
Ressler István jogász ügyvéd
Bura Maksay István elekrotechnikus cégvezető
Babos Szilárd egyetemista raktáros
Pataki Enikő tanár a Kölcsey Ferenc Főgimnázium igazgatója
Szilágyi Éva tanár a Református Gimnázium igazgatója
Adamkó István Csaba tanár a Hám János Iskolaközpont igazgatója
Korda Zoltán lelkész református lelkipásztor
Koczinger Tibor autómérnök, közösségfejlesztő a Hans Lindner Alapítvány igazgatója
Csík Tibor labdarúgóedző az Olimpia FC edzője
dr. Bura László tanár, nyelvész nyugdíjas
Tóth-Páll Miklós színművész az Északi Színház színművésze
Thoroczkay Sándor tanár nyugdíjas
Gödri Alpár lelkész evangélikus lelkipásztor
Stier Péter környezetvédelmi mérnök az Északi Színház vezérigazgatója
Csehi Árpád Szabolcs közgazdász, jogász a Szatmár Megyei Tanács elnöke




SZAVAZZON ILYÉS GYULÁRA ÉS AZ RMDSZ CSAPATÁRA!

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: