2012-05-29 10:19:15• hírek • Szatmár.ro

Bemutatkoznak az RMDSZ városi tanácsosjelöltjei

Ismerkedj meg a tanácsosjelöltekkel, most Nits Jánossal, Szőcs Péter Leventével és Fógel Lászlóval.

Nits János - 70 éves, római katolikus, nyugalmazott építészmérnök. 1968-ban került Szatmárnémetibe. 2004-ig tervezőmérnökként, szerkezettervező osztályvezetőként illetve marketing osztályvezetőként tevékenykedett a Megyei Tervező Intézetben. Nyugdíjba vonulása után családi vállalkozásban folytatja tervezői munkáját. Nős, 42 éve házas.

1990-ben alapító tagja volt az RMDSZ-nek. 2000 óta az egyik legaktívabb tagja a Szatmárnémeti Városi Tanácsnak. Az utóbbi két mandátumban a területrendezési és urbanisztikai szakbizottság elnökeként tevékenykedett. A jövőre nézve fontosnak tartja a város Általános Területrendezési Tervének szakaszos közvitára bocsájtásának előkészítését és mielőbbi jóváhagyását, valamint véglegesíteni és elfogadtatni a város fejlesztési stratégiáját. Elősegítené a közlekedés javítását a körgyűrű megépítése illetve kerékpárutak által. Hangsúlyt kíván fektetni a történelmi városközpont épületeinek felújítására, illetve folytatni szeretné a tömbház-lakások hőszigetelési programját úgy az állami alapok segítségével, mint a magánkezdeményezések bátorításával adókedvezmények által.

Szőcs Péter LeventeSzőcs Péter Levente - 37 éves római katolikus vallású, történész-régész, mesteri képzésen vett részt EU-integráció és nemzetközi kapcsolatok, Középkor-tudomány szakon. Jelenleg a Szatmár Megyei Múzeum főigazgató-helyettese.

1999 óta tagja az RMDSZ-nek, a négy évvel ezelőtti választásokon pedig mandátumot nyert a helyi tanácsba. A civil szférában is szerepet vállalt, jelenleg a Szent István Kör és az Identitas Alapítvány elnöki tisztségét tölti be.

Önkormányzati programja szerint kiemelt feladatának tekinti Szatmárnémeti városképének védelmét és a város kulturális életének biztosítását. Célja előmozdítani a város műemlék értékű épületeinek védelmét, szabályozási rendszer kidolgozásával és betartatásával. Szintén fontosnak tartja a minőségi kulturális rendezvények támogatását és sokszínű művelődési élet kialakítását. Továbbra is aktívan részt kíván venni a Partiumi Magyar Napok rendezvényeinek megszervezésében, fontosnak tartja a helytörténet felélesztését és egy várostörténeti monográfia megírását.


Fógel LászlóFógel László - 57 éves, római katolikus, közgazdász, két gyermek édesapja. Jelenleg gazdasági-fejlesztési tanácsadóként dolgozik a szatmár megyei vízszolgáltatónál.  1990-től tagja az RMDSZ-nek. Immár negyedik mandátumának végéhez érkezett a városi tanácsban, ahol a gazdasági-pénzügyi bizottság elnökeként is tevékenykedik.

Az elmúlt évek alatt számos jelentős határozat fűződik a nevéhez, azonban a Szatmárnémeti Városi Sportklub megalapítására és eredményeire a legbüszkébb. Az általa vezetett sportegyesület ugyanis 2007-es megalakulása óta történelmi eredményeket könyvelhetett el, beírva magát országos viszonylatban is a női kosárlabda és férfi kézilabda „nagykönyvébe".

Részt vett továbbá az ipari park koncessziós szerződéseinek kidolgozásában és az állami tulajdonban lévő üzlethelyiségek eladását intéző bizottság munkájában.

A következő négy évben a város infrastrukturális fejlesztése, bővítése mellett, fontos számára a szatmárnémeti sportélet felpezsdítése.



Az RMDSZ jelöltjei a Szatmárnémeti Városi Tanácsba

Név Végzettség Foglalkozás
dr. Kereskényi Gábor jogász, EU-jogi szakjogász Szatmárnémeti alpolgármestere
dr. Magyar Lóránd állatorvos vidékfejlesztési szakértő
dr. Láng László orvos családorvos, a Caritas Medica igazgatója
Nits János építészmérnök nyugdíjas
Szőcs Péter Levente történész, régész a Megyei Múzeum igazgatója
Fógel László közgazdász gazdasági-fejlesztési tanácsadó
Maskulik Csaba gépészmérnök a Lubexpert kft. igazgatója
Butka Gergely európai tanulmányok a Ger-Bog kft. értékesítési igazgatója
Kiss József lelkész református lelkipásztor
Leitner István Attila gépészmérnök a ZES Zollner kft. vezérigazgatója
Nagy Szabolcs közgazdász sajtótanácsos
Marc Adrian biológus a Megyei Kórház vezérigazgatója
Babos Tibor gépészmérnök, informatikus az Infocenter kft. igazgatója
Suta István tanár egyetemi tanársegéd
Ressler István jogász ügyvéd
Bura Maksay István elekrotechnikus cégvezető
Babos Szilárd egyetemista raktáros
Pataki Enikő tanár a Kölcsey Ferenc Főgimnázium igazgatója
Szilágyi Éva tanár a Református Gimnázium igazgatója
Adamkó István Csaba tanár a Hám János Iskolaközpont igazgatója
Korda Zoltán lelkész református lelkipásztor
Koczinger Tibor autómérnök, közösségfejlesztő a Hans Lindner Alapítvány igazgatója
Csík Tibor labdarúgóedző az Olimpia FC edzője
dr. Bura László tanár, nyelvész nyugdíjas
Tóth-Páll Miklós színművész az Északi Színház színművésze
Thoroczkay Sándor tanár nyugdíjas
Gödri Alpár lelkész evangélikus lelkipásztor
Stier Péter környezetvédelmi mérnök az Északi Színház vezérigazgatója
Csehi Árpád Szabolcs közgazdász, jogász a Szatmár Megyei Tanács elnöke




SZAVAZZON ILYÉS GYULÁRA ÉS AZ RMDSZ CSAPATÁRA!

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: