2010-11-29 10:57:27• hírek • Póti Orsolya

Bemutatkoznak a Sztend Áp Lájt humoristái

Aki egy kis szórakozásra vágyik, nem hagyhatja ki idén sem a Sztend Áp Lájt évzáró humorestjét, melyre december 3-án, péntek este 20 órától kerül sor a G.M. Zamfirescu Kulturális Központban. 

Délczeg Csongor, Mihály Gergő, Sepa Mihály Sándor és Székely Zsolt, a már jól ismert szatmári stand up comedys srácok új poénokkal és meglepetéssekkel várnak minden kikapcsolódni vágyót egy színvonalas  évadzáró humorestre. Az új poénok mellett, a közkedvelt  sztorik sem maradhatnak ki a műsorból, és két neves humorista -  Csorba István "Sunny" és Zsók Levente - teszi majd próbára a közönség rekeszizmait.

Olvasóink már megismerhették a vendégfellépőket, valamint  Délczeg Csongort és Székely Zsoltot, a két szatmári humoristát.  Most elérkezett Sepa Mihály Zsolt és  Mihály Gergő bemutatkozásának ideje.

„A nevem Sepa Mihály Sándor, de a fél város Sugárként ismer, sőt vannak akik nem is tudják, hogy mi a polgári nevem. Ezt egészet mások rábeszélésének a hatására kezdtem el, ugyanis magamtól sosem álltam volna színpadra, mert bár baráti körökben én voltam a középpont, ettől függetlenül a mikrofon mögött kicsit más, de miután döntősök lettünk az Erdélyi Humorfesztiválon és folyamatosan vannak felkérések más városokból is Erdély szerte, egyáltalán nem bántam meg, hogy beszálltam a haknizásba.' - mondta el Sugár. A humorista a poénokat munkahelyről, baráti körből, hírekből és az utcáról szedi össze de persze van, hogy a magyar nyelv sajátosságaiból is inspirálódik.



Sepa Mihály Sándor - Sugár


A 17 éves, barna szemű, göndör hajú srác - Mihály Gergő - már gyermekkorában is hülyéskedett, viccelődött és utánozta az előadó művészeket. Elmondása szerint már az oviban is híres humorista volt, ezért megkapta az aranypelenka díjat. Gergő csak július óta stand upol, de már öt fellépésen túl van. Poénjait legelőször Cserey Csabának mondta el, aki látván a fiúban a tehetséget, bemutatta őt Székely Zsoltnak. Így lett ő is a Sztend Áp Lájt egyik nevettetője.

„Mint a csapat legfiatalabb tagja, úgy érzem, hogy még kezdő vagyok, de örömmel veszem tudomásul, hogy a közönség szeret. Még nem vagyok tisztában azzal, hogy mennyire vagyok jó a színpadon, de a lényeg, hogy szeretem csinálni. A fellépéseket komolyan veszem, és sokáig szeretném megnevettetni a közönséget." - mondta el Gergő a Szatmát.ro-nak

Jövőre ő is indulna az Erdélyi Humorfesztiválon; reméli, hogy fejlődni fog annyira, hogy beválogassák. Mint minden kezdő humoristának, neki is fő célja, hogy a Showder Klubba kerüljön, valamint a Dumaszínház tagja legyen.

Az első fellépésére a sztorik hamar összegyűltek, de a második műsorra már jobban fel kellett készülnie. Gábor az évadzáró esten régi és új poénokkal egyaránt várja a közönséget. „Tudom, hogy az lenne az igazi, ha mindig új poénokkal rukkolnék elő, de szerintem a legnagyobbak is ismétlik önmagukat" - véli Gergő.



Mihály Gergő július óta tagja a Sztend Áp Lájtnak


A Szatmár.ro olvasói most belépőjegyet nyerhetnek a gálaestre: csak annyi a szerencsevadász dolga, hogy elküldje nekünk kedvenc viccét a jatek@szatmar.ro e-mail címre december elsején délig. A beküldők közül sorsolással fogjuk eldönteni, kik nyerik meg a három, egyenként kétszemélyes belépőjegy egyikét. Az e-mailben feltétlenül kérjük feltüntetni a beküldő nevét és telefonszámát, ugyanis a nyerteseket telefonon fogjuk értesíteni.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: