2010-06-16 09:44:57• hírek • Szatmar.ro

Bemutatkozik a nagy esélyes, kezdődik a második kör

Lesz-e oka az örömre Hundurasnak?
Lesz-e oka az örömre Hundurasnak?

A dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság első fordulója szerdán zárul, amikor Svájc ellen pályára lép a torna esélyesének tartott Európa-bajnok Spanyolország, s megkezdi szereplését Chile és Honduras is a H csoport nyitómérkőzésén.

A spanyoloknál egyelőre továbbra is kérdéses a csatár Fernando Torres és a középpályás Andrés Iniesta játéka sérülés miatt, a svájciaknál pedig biztosan hiányozni fog a támadósorból a csapatkapitány Alexander Frei, a középpályáról pedig Valon Behrami. Utóbbiak szintén felépülőben vannak, s ha Ottmar Hitzfeld szövetségi kapitány a 4-4-2-es felállást választja, akkor Blaise Nkufo mellett Eren Derdiyok lehet a másik csatár.

Míg Torres helyett valószínűleg David Villa rohamozza majd egyedüli támadóként a svájci kaput, Iniesta egészségügyi állapota minden bizonnyal lehetővé teszi, hogy elfoglalja helyét a középpályán.

"Ellenfelünk roppant szilárd együttes - mondta Vicente del Bosque, az Eb-győztesek szövetségi kapitánya. - Évek óta együtt játszanak, s véleményem szerint minőségi futballt tudnak produkálni."

A felkészülési találkozókon a svájciak sorozatban három vereséget szenvedtek el, ráadásul még sosem nyertek a spanyolok ellen, akik százszázalékos teljesítménnyel jutottak ki a vb-re, s egyetlen egyszer kaptak ki az elmúlt három évben, a tavalyi Konföderációs Kupa elődöntőjében, az Egyesült Államok alakulatától.


Iniesta, a kis zseni játéka még kérdéséses Svájc ellen
Iniesta, a kis zseni játéka még kérdéséses Svájc ellen


 

A H csoport nyitóösszecsapásán a közép-amerikai meglepetéscsapat, Honduras is bemutatkozik, mégpedig Chile ellen, amely utoljára 48 éve tudott nyerni világbajnoki mérkőzésen. A dél-amerikai együttes 1962. június 16-én Jugoszláviát győzte le a vb házigazdájaként a harmadik helyért rendezett találkozón, s azóta négy tornán lejátszott 13 összecsapásából egyet sem tudott megnyerni.

Marcelo Bielsa szövetségi kapitány nem biztos, hogy számíthat a dél-amerikai selejtezősorozat gólkirályára, Humberto Suazóra, aki térdsérülése után lábadozik, de a gárdával együtt tud edzeni.

Hondurasnak szintén vannak csatárgondjai, a Románia elleni barátságos mérkőzésen ugyanis megsérült David Suazo, a válogatott egyik legeredményesebb támadója, akit távolmaradása esetén Walter Martinez pótolhat. A hondurasiak 1982 után másodszor vesznek részt világbajnokságon, s tavaly október óta nyolc mérkőzésből csak kettőt nyertek meg.

"Csapatunk jelenleg nincs csúcsformában, de mindent meg fogunk tenni, hogy a lehető legjobban rajtoljunk" - mondta Reinaldo Rueda szövetségi kapitány.

A 13 mérkőzés óta veretlen házigazda dél-afrikaiak szerda este Uruguay csapatával találkoznak abban a reményben, hogy folytatják kiváló sorozatukat.

A hazai játékosok szerint az első meccsen túl idegesek voltak, ezért nem tudták megtartani egygólos előnyüket Mexikóval szemben. Ám a debütálás után felszabadultan, és a hosszú veretlenségi széria révén magabiztosan várják a pretoriai összecsapást.

"Többségünknek ez volt az első világbajnoki mérkőzése" - magyarázta Steven Pienaar a kissé ideges játékot.
"A célunk továbbra is az, hogy továbbjussunk a csoportból, s bízunk magunkban, hogy ezt el is érjük" - jelentette ki magabiztosan Bongani Khumalo.

A Bafana Bafana brazil szövetségi kapitánya, Carlos ALberto Parreira szerint ebben a csoportban - amelyben az 1. forduló után mind a négy csapat egy-egy ponttal áll - négy pont elég lehet a továbbjutáshoz, s ehhez szerinte Uruguayt kell legyőznie együttesének.

Az 1930-ban és 1950-ben világbajnok dél-amerikai gárdánál hasonlóan gondolkodnak: Oscar Tabarez szakvezető úgy véli, hogy ez lesz a sorsdöntő meccs a nyolcaddöntő eléréséhez.

A tréner kijelentette, hogy bár Luis Suarez teljesítménye a franciák elleni 0-0-ás döntetlen alkalmával elmaradt a várakozásoktól, mégis a kezdőcsapatban szavaz bizalmat a csatárnak.


Ismerős mozdulat: Suarez az utóbbi két szezonban szórta a gólokat
Ismerős mozdulat: Suarez az utóbbi két szezonban szórta a gólokat


 

"Nem jó, ha egy játékos azonnal kikerül a kezdő tizenegyből egyetlen rossz meccs után, mert akkor elveszti a magabiztosságát" - indokolta döntését Tabarez.

Tabarez bizalma mindenképpen érthető, ugyanis Suarez csatártársával, Diego Forlánnal együtt összesen 100 gólt szerzett az elmúlt két évben. A 23 éves Suarez ebben az idényben elképesztő teljesítményt nyújtott az Ajax Amsterdamban, 48 mérkőzésen 49-szer volt eredményes.

A két csapat eddig kétszer találkozott egymással, 1997-ben 4-3-as uruguayi siker, míg 2007-ben gól nélküli döntetlen született.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: