2012-06-04 10:00:53• hírek • Szatmár.ro

Bemutatkozik Fényi Lőrinc, Mezőfény RMDSZ-es polgármester-jelöltje

Fényi Lőrinc, 1957-ben született, egy lány édesapja. Tanulmányait a Fényi Általános Iskolában kezdte, a nagykárolyi Iuliu Maniu Középiskolában, (egykori I. Számú Líceum) szerzett érettségi diplomát, majd a Kolozsvári Babes Bolyai Tudományegyetem, kémia szakát végezte el.

Római katolikus vallású, 1990-től RMDSZ tag, 1992-től tanácsos a mezőfényi önkormányzatnál. A Mezőfényi Általános Iskola igazgatója, ahol 23 éve tanít. Sport elnök és edző volt az egykori Fényi Recolta futballcsapatnál, és jelenleg is tanácsos a fényi önkormányzatnál, az RMDSZ frakción belül.

„Tapasztalatom és tenni akarásom révén akarok hozzájárulni a község fejlődéséhez. Tanácsosként jelenleg is rálátásom van több dologra, ami Mezőfény fejlődését szolgálja, és mindenképpen folytatni akarom azt a fejlődési folyamatot, amely jelen pillanatban is tart a községben, köszönhetően többek között a jelenlegi polgármesternek, Heinrich Mihálynak, és Csehi Árpád Szabolcsnak, a Szatmár Megyei Tanács elnökének. Ők indították el azt a projektet, mely lehetővé tette a községben a folyó szennyvíz-csatornázási rendszer kiépítését. A kivitelezési munkálatok most kezdődtek el, e nagy beruházás megvalósítását tekintem az egyik legfontosabb feladatomnak, amennyiben önök, mezőfényi lakosok bizalmat szavaznak nekem.

Teszem ezt abban a meggyőződésben, hogy a jövő nemzedék számára is élhető települést kell megőriznünk, a környezetünkért felelősek vagyunk. További tennivalók a község területén: az úgynevezett "Cigánygödör" ökológiai rehabilitációja, mivel lakóházak sora van körülötte, nem halasztható tovább a hely rehabilitációja. A vízelvezető árokrendszer kitisztítása, illetve a rendszer kibővítése is nélkülözhetetlen az érintett utcákban. A szelektív hulladék hatékonyabb gyűjtése, ráirányítva a lakosság figyelmét, hogy mennyire fontos ez környezetünk megvédésének érdekében. A községi utak, mellékutcák leaszfaltozása, mely munkálatot párhuzamosan kell végezni a szennyvízcsatorna kiépítésével. Mezei utak lekövezése, hogy a szántóföldekre menő mezőgazdasági gépek, illetve a lakosok könnyebben jussanak el. A mezőfényi intézmények, iskola, óvoda, orvosi rendelő, kultúrotthon modernizálása.

Az iskolában például igazgatóként, elkezdtem a folyosók járólapokkal való borítását, és tervezem egy ebédlő kialakítását, ha igény van rá. Sok hasonló teendő van a többi említett intézményben is. A futballpálya felújítása, az öltözőben modern mellékhelység építése, a kerítés felújítása, illetve minden olyan szükséges dolog, ami a sportpálya fejlesztéséhez tartozik. A fiatalok szórakozási lehetőségeit bővíteni kell. Kezdeményezni fogom a párbeszédet az ifjúsággal. Nyitott vagyok minden olyan javaslat támogatására, mellyel segíthetem őket a szabadidejük hasznos eltöltésében. Végezetül: jól ismerem az emberek mentalitását, igényeit, gondjait. A legfontosabb, hogy a mezőfényiek érezzék, hogy önzetlenül, a felelősség súlyának a tudatában vállaltam a megmérettetést a polgármesteri székért, és megtiszteltetésnek venném, ha a lakosok megbíznának ezzel a feladattal".

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: