2012-11-23 12:11:00• hírek • Szatmár.ro

Bemutatjuk az RMDSZ jelöltjeit

Erdei D. István a 4-es számú képviselői körzetben indul mandátumért.

1955. május 1-én születtem a Szilágy megyei Selymesilosván. Szeretem azt gondolni, hogy a Toldi Miklósról szóló monda megverselőjével, Ilosvai Selymes Péterrel, közös szülőhelyünk az oka annak, hogy szeretem az irodalmat.

Gyermekkorom azonban már Tasnádhoz köt, miután a szüleim oda költöztek. Mind az általános, mind pedig a középiskolát itt végeztem el, ez utóbbit reál szakon. Gyermekkoromban is szerettem már barkácsolni, s ezt többnyire édesapám asztalosműhelyében tettem meg. Emlékszem, hogy az egyik ifjúsági folyóirat barkács oldalának ihletésére készítettem egy villamosmotort, de terepasztalt is összeállítottam kis házakkal, amelyekbe én magam „vezettem be" az áramot, amelyet egy laposelem szolgáltatott. S bár sokat gondolkodtam azon, hogy az irodalmat válasszam-e későbbi hivatásként vagy valamilyen reál tárgyhoz kapcsolódó szakmát, végül az 1974-es érettségimet követően felvételiztem Temesvárra, ahol az elektromérnöki szakra nyertem felvételt.

Okleveles villamosmérnökként az akkori helyzetnek megfelelően a felajánlott helyek között válogathattam, így töltöttem el a három gyakornoki évem az UNIO nagykárolyi gépgyárában. A kétnyelvű környezet minden előnyét és hátrányát megéltem, s ezen felül a régi mestereknek köszönhetően a német szakkifejezésekkel is megismerkedtem. Ezt követően az akkoriban megalakult energetikai vállalatnál töltöttem be különféle tisztségeket. S míg 2000-ben mandátumot nem szereztem képviselőként, gyakorló szakember voltam, aki a megye minden településén járt már: ha volt ott már áramszolgáltatás, akkor az ellenőrzése miatt, ha még nem, akkor a lehetséges bevezetése végett.

A politikai karrierem 1989 decemberében indult. A tömbházfelelősi tisztségtől három év alatt eljutottam odáig, hogy az első demokratikus választáson, 1992-ben már a megyei tanács listájára kerültem. Akkoriban az volt az elv, hogy lehetőleg minden szakma képviseltesse magát a tanácsosok között. Bejutottam, s két mandátumon keresztül tettem a dolgom tanácsosként és frakcióvezetőként, s természetesen részt vettem a parlamenti választási kampányokban, ahova előszeretettel hívtak, hiszen ismertem a vidéket. 2000-ben a képviselőjelöltek között a harmadik voltam a listán. Ekkor három képviselője és két szenátora is bejutott az RMDSZ-nek. Nekem a tanulóéveket jelentette az a korszak, hiszen olyan bizottságokban kellett megállnom a helyem, ahol fontos döntések születtek, de komoly felkészülés kellett ahhoz, hogy eligazodjak a költségvetési bizottságban. Azóta belejöttem és már tudom, hogy mit és hogyan kell végezni a törvényhozásban.

Sajnos a képviselői létnek vannak hátrányai is, amelyek közül az egyik az, hogy kevesebbet lehetek együtt a családommal. 1986-ban nősültem meg, s rá egy évre megszületett Csongor fiam, aki a nyomdokaimba lépve villamosmérnöki egyetemet végzett. Jelenleg Kolozsváron él, s annál a cégnél dolgozik, amelyet még gyakornokként ismert meg. 1992-ben született meg Csilla, aki előbb magyar-angol szakos volt, most az angol mellett még németül is tanul. Szabadidőmben még mindig fúrni-faragni szeretek leginkább az édesapámtól örökölt asztalosműhelyben.

Erdei D. István, a 4-es számú körzet képviselőjelöltje:

Erdei D. IstvánSZEMÉLYES ADATOK
Születési adatok: Selymesilosva, 1955. május 1.
Állampolgárság: román
Nemzetiség: magyar
Családi állapot: nős, két gyermek édesapja

MUNKAHELYI TAPASZTALAT
2008 - 2012 - parlamenti képviselő
2004 - 2008 - parlamenti képviselő
2000 - 2004 - parlamenti képviselő
1996 - 2000 - üzemeltetési-karbantartási osztályvezető, Electrica Rt., Szatmárnémeti
1992 - 1996 - műszaki-energetikai osztályvezető, Electrica Rt., Szatmárnémeti
1992 - 1984 - energetikai felügyelő, Electrica Rt., Szatmárnémeti
1981 - 1984 - mérnök, Unio vállalat, Nagykároly

TANULMÁNYOK
1974-1979 Temesvári Traian Vuia Műszaki Egyetem, Elektrotechnikai kar

POLITIKAI TEVÉKENYSÉG
2000 - 2012 - parlamenti képviselő
Az RMDSZ Szövetségi Képviselő Tanácsának tagja, majd alelnöke
1996 - tól a Szatmár Megyei RMDSZ állandó bizottságának tagja
1992 - 2000 - tanácsos, Szatmár Megyei Tanács
1990 - től RMDSZ tag

NYELVISMERET
Magyar - anyanyelv
Román - felsőfokú

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: