2006-02-20 23:12:01• hírek • Szatmar.ro

Szatmár megyében fenyeget a belvíz

A termőföldeken sok helyen áll a víz, azonban nem kell nagy mértékű áradásoktól tartani.

A termőföldeken és mezőkön sok helyen áll a víz, a szakemberek szerint azonban nem kell nagy mértékű áradásoktól tartani.

Donka László, az Országos Földgondnokság Szatmár megyei vezetője szerint a most rendelkezésükre álló adatok azt jelzik, hogy nincs különösebb probléma, azonban időben felkészülnek a lehetséges meglepetésekre. „A vártnál gyorsabban olvadó hó ad okot némi félelemre, azonban a rendelkezésünkre álló 44 szivattyút már készenlétbe helyeztük, ezek közül négy már üzemel.”–magyarázta Donka. Jelenleg Túrterebesen, Börvelyben, Szárazberken és Batizon indították be a szivattyúkat, mivel a Túr és a Kraszna vízhozamának növekedésével egyidőben ezek a területek tartoznak a jelenleg legveszélyeztetettebbek közé, tudtuk meg az igazgatótól. A mezőgazgadási területek elárasztása mellett a falvakat is veszélyezteti a belvíz. A települések vezetői szerint a legnagyobb veszélyforrást a nem megfelelő módon kitakarított árkok, útszéli sáncok jelentik. Szakaszon például vasárnap az utakat és néhány ház udvarát is elárasztotta a belvíz. Pléth Imre polgármester ugyanakkor arról tájékoztatott, korántsem volt olyan mértékű az áradás, mint a tavaly ősszel.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: